Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 7-8. szám - Grendel Lajos: Önéletrajzi töredékek (részletek)
64 dom Mándyt és Örkényt, holott nem tudok úgy írni [ahogy ők]. Számomra Mészöly és Ottlik volt a felszabadító élmény. (Meg némileg az 1955 és 1956 utáni Déry Tibor.) De ez hosszú időbe telt. Általában nagy hibám, hogy túlságosan ragaszkodom ahhoz, ami nem megy. Az egyetemi évfolyam öt éve alatt három-négy novellát írtam, ami úgy-ahogy sikerült. A többi ment a szemétbe. Miközben a költők – a barátaim – szárnyaltak. (No, ez egy kicsit túlzás, mondhatni [inkább]: nagyszerű lendületet vettek, Zalabai Zsiga, a művelt, fiatal kritikus támogatásával.) 1968 és 72 között a Krym kávéházban jártunk össze minden nap. Keszeli Feri felesége, Ica volt az egyik felszolgáló, s egyébként is, oda jártak az ún. reformisták, magyarok és szlovákok vegyesen, bár a magyar–szlovák kapcsolatokról nem sok szó esett. A magyarok és a szlovákok külön jártak. A Krym kávéházzal szemben volt az egyetem bölcsész- és jogi kara, és mintegy harminc méterre az Irodalmi Szemle és a Slovenské pohľady szerkesztősége. Itt alakult meg az a baráti társaság, amelynek Keszeli Feri mellett Tóth László, Varga Imre, Kulcsár Ferenc, Kocsis Károly stb. (köztük én is) a tagjai voltunk. Persze az 1968-as szovjet megszállás után. (Budapesten ugyancsak kávéházban találkoztak a legkiválóbb írók és művészek az 1956-os forradalom leverése után. Ez volt a Belvárosi Kávéház.) A Krymet [akkor] még nem újították fel, igazi második világháború előtti kávéház volt, igazi második világháború előtti személyzettel. Ide még nem ért el a konszolidáció vihara. A kávéházak voltak [ekkoriban] az utolsó menedékhelyek. 1970-ben jelent meg Tőzsér Árpád válogatásában az Egyszemű éjszaka, a fiatal költők antológiája, amely óriási vihart kavart. Erről bővebben szólnék. Főleg, hogy egy-két groteszk elem is társult hozzá. 1969 késő őszén (vagy 1970 elején, már nem emlékszem rá), de még az Egyszemű éjszaka megjelenése előtt, a JAIK-ban vitaestet rendeztek a fiatal költészetről. Már a konszolidáció javában tartott, így kockázatos volt a dolog. Azonkívül a Magyarországon élő Szalatnai Rezső is beavatkozott a vitába4 – magyarán: óvta az avantgárdtól a fiatalokat. A vitán Szalatnai is részt vett, becsületére legyen mondva. Én vezettem a vitát. A JAIK zsúfolásig megtelt, ki az új költészet oldalára állt, ki ellene [foglalt állást]. Emlékszem rá, hogy az Irodalmi Szemléből idéztem egy verset (a költő nevét nem árultam el), és Szalatnai beismerte, hogy az jó vers. Nos, Varga Imre volt a vers szerzője, egyike a Szalatnai által [meg]támadott költőknek. Nos, az Egyszemű éjszaka költői nyertek. De Szalatnai becsületes ember volt, igaz, konzervatív. A fiatalok Új ▼ 4 Két írásában is támadta a fiatal nemzedéket, ezek: Az új költészet buktatói . Irodalmi Szemle, 1969. november, 9. sz., 844–846. p.; Verstévesztés: úttévesztés. Üzenet a fiatal szlovákiai magyar költőknek . Új Ifjúság, 1970. január 9., 8. p. A szóban forgó vitaestre a kettő között, 1969. november 19-én került sor a pozsonyi József Attila Ifjúsági Klubban, melyre Grendel Lajos a Könyvégetőknek ajánlva c. pamfletjében válaszolt (a Népművelés Klubfórum mellékletében, 1970. 1. sz., 13–14. p.).
