Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 7-8. szám - Milbacher Róbert: Az irodalomtörténész tisztátalan pillantása (Felejtés és emlékezés paradoxonáról)
6 Mert persze még azok a jól ismert, vagy ismerni vélt szöveghez tapadt jelentések sem evidensek, amelyeket pedig anyanyelvi szinten sajátítottunk el közösségi szocializációnk során. Sőt kis túlzással azt kell mondanom, hogy pl. nagy nemzeti szövegeink, mint amilyen a Hymnus , a Szózat, a Nemzeti dal , vagy az ugyan kevésbé szakrálisan tisztelt, de igen fontos identitásképző funkcióval bíró A walesi bárdok szükségszerűen a folytonos hagyományfelejtés állapotában vannak. Az a paradoxon állt elő ugyanis, hogy csak így, a kollektív felejtés terében válik lehetővé, hogy pl. Kölcsey Hymnus című műve minden magyarok, tehát társadalmi, felekezeti, területi stb. különbözőségtől függetlenül, szakrális himnusza legyen, vagy problémátlanul elfogadjuk Arany szövegének heroikus és dacos császárellenességét. ▶ Az alábbiakban a Hymnus , a Szózat és a Nemzeti dal ’magyar’ szavának jelentésvál tozásán mutatom be a felejtés és átértelmeződés folyamatát. Ezek a szövegek a nemzeti identitásunk sarkköveit képezik még akkor is, ha kultuszuk eltérő kultikus gyakorlatot igényel a közösség tagjaitól, hiszen szakralitásuk is különböző fokú. A Hymnus sal, pontosabban annak megzenésített első versszakával kapcso latos kultuszgyakorlat a legevidensebb: a magyarok közösségéhez tartozók már vigyázzállással, a dal közös éneklésével is kifejezik tiszteletüket iránta, és egyben átérzik együvé tartozásukat. A Szózat tal, illetve annak első két szakaszával és az Egressy Béni-féle dallammal kapcsolatos szakrális gyakorlat mára egyre haloványabb, éneklésére többnyire a nemzeti ünnepek záróakkordjaként kerül sor, de mintha manapság egyre inkább elmaradna. A Nemzeti dal lal kapcsolatban nem alakult ki kötelező rituális gyakorlat, ünneplése is jószerivel a március 15-i ünnepre korlátozódik. (Jellemzően ennek a szövegnek nincs kanonizált dallama, általában a Tolcsvay-féle megzenésítés szokott elhangzani, holott ennek is volt 19. századi, tehát korabeli melódiája.) Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy miközben a legrégibb, tehát az 1823-as szövegnek a legerősebb a kultikus tisztelete, Kölcsey műve csak úgy válhatott mára minden magyarok szent énekévé, hogy előbb a Szózat , majd a Nemzeti dal visszame nőleg átértelmezte, pontosabban szólva kibővítette a Hymnus közösségképzetét. Ugyanis a Hymnus ban az Isten által megáldásra váró magyarnak nevezett közösség értelemszerűen azokat jelöli, akiknek az őseit az Isten felvitte „Kárpát szent bércére”, hogy megmutassa nekik az új hazát. A Kölcsey korabeli felfogás szerint ez a közösség csakis az önmaguk családfáját a honfoglalásig visszavezető nemesség lehetett, ráadásul ennek a nemességnek (a korban hatszázezertől egymillióig becsülik a számukat) csak az úgynevezett tősgyökeres részére vonatkozhat, vagyis arra a kb. 120–130 családra – közéjük tartozott maga Kölcsey is –, akik a honfoglaló vezérekig tudták visszavezetni a vérvonalukat. Ráadásul a Hymnus