Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 7-8. szám - Emlékezet és felejtés
3 Emlékezet és felejtés „Manapság az érdekli az embereket, amit elhallgatott az író, amit mondhatott volna – néma mélységeit fürkészik. Ha viszont életművet hagyott ránk, ha kitárulkozott, bizonyos lehet benne, hogy elfelejtik.”1 Régi hagyomány, hogy a Forrás nyári, dupla száma valamilyen tematika köré szerveződik, lehetőség szerint egy erős hívószót, fogalmat jár körül, minél alaposabban és szerteágazóbban. Nincs ez másként 2023-ban sem, mégis szükséges némiképp kontextualizálni jelen összeállítást. Érzékelhető tendencia, hogy a múlt felé fordulás, az analógiák, exkluzivitások, a tipikus, jelenünkre és elképzelt jövőnkre rezonáló vagy éppen unortodox, egzotikus történetek iránti igény, érdeklődés megnövekedett az utóbbi időben. Éntörténetek, autofikció, családtörténetek, múlt- és traumafeldolgozás folyik mindenünnen, s az érdekességek, ismert, de már feledésbe merült sztorik, alakok, események népszerűsége hatalmas (avagy: az újszülöttnek minden vicc új). A magunk részéről persze a gyorsan fogyasztható ismeretterjesztő és bulvárcikkeknél többet kívánunk nyújtani, szerzőink által próbálunk számot vetni az irodalmi és művészeti felejtés és emlékezés nagyon különböző aspektusaival, mélyfúrásokat végezni lényegében esettanulmányokon keresztül. Egy tematikus lapszám szerkesztése nagyfokú tudatosságot kíván. A téma körülhatárolása, az azzal foglalkozó szerzői kör kijelölése, a lehetséges altémák, felkérések, válaszok – s aztán a rögvalóság: a ténylegesen megszülető írások. E szám eredetileg a szigorúan vett irodalmi felejtéssel, irodalmi emlékezettel foglalkozott volna, ám elképzeléseinket menet közben az élet felülírta – ami reméljük, csak javára vált az összeállításnak, hiszen gazdagabb és szélesebb fesztávú lett, mint azt gondoltuk volna. Így jutunk el az irodalomtörténész tisztátalan pillantásától és Eppinger Weisz Margit és Madeleine Kemény Szemere munkásságától József Attilán, Nagy Istvánon át Kecskemét prominens szabadkőműveseiig, majd a szintén az emlékezet és felejtés hangsúlyait artikuláló, bő kritikarovatig. Célunk nem a vázolt divathullám meglovagolása, ennél régimódibb, mondhatni ódivatúbb és pátoszosabb: megmenteni valamit az időből. A folyóiratcsinálás, azaz -szerkesztés és -kiadás sem más korunkban: maga az anakronisztikus lázadás a gyorsuló idő ellen. A Szerkesztőség ▼ 1 E. M. Cioran, „Aforizmák”, ford. Réz Pál, Nagyvilág 34, 6. sz. (1989): 898–903, 898.
