Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 5. szám - Kiss László: A szertár
6 rajzolással, olvasással és énekléssel. A céltalan németórai danolászásra Terike nem szívesen pazarolta az energiáját, de a polgári énekkarában örömmel megmutatta a tehetségét. Firtosi József Dezső az iskolai kórus alaptagjaként számított rá. József Dezső éneket és rajzot tanított. Óráit a hatalmas, lépcsőzetes felépítésű kémiateremben tartotta, amelyben valósággal elvesztek, és ahol a savanyú lombikszag sűrűn főbe kólintotta őket. A nagyszerű akusztika, a jól használható táblák azonban mindennél fontosabbak voltak a számára. József Dezső mindig rejtélyesen, takarásból, a lehúzható nagytáblák mögül érkezett, akár a színpadi művészek. Becammogott, kopott bőrtáskáját az asztalra csapta, és felgyűrte az ingujját. Mokány, égő szemű tanár volt, karizmatikus és szenvedélyes, aki lelkesedését tanítványaira is átragasztotta. Sokat mesélt a gyerekeknek Erdélyről, az ő felejthetetlen, festői szépségű otthonáról, énekórán pedig székely népdalokat gyakoroltatott velük, amelyek egyike arról szólt, hogyan gyűlt egybe a nép Agyagfalván Berzenczey László nagy hangjára. Terikét sokáig elkísérte az a száznyolcvan éves történet is, amely a Madéfalván lemészárolt határvédő székelyekről szólt, akik hazájukért és becsületükért hősi halált haltak. Értette és jogosnak vélte az utókor haragját, tiszta szívéből sajnálta is a meghurcolt székelyeket, ugyanakkor nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy a tanár urat is indulatba hozó eseménynek fontos tanulságai vannak, amelyek valamiképpen az ő mindennapjaikkal is kapcsolatba hozhatók. Ezt azonban csupán érezte, letisztázni nem tudta magában. József Dezső megette már a kenyere javát, mégis képtelen volt uralkodni lobbanékony természetén. Ha dühbe gurult, a számára kedves tanítványokkal sem kivételezett. Az egyik délutáni foglalkozáson fejszét rajzoltak. Terike minden erejével összpontosított a feladatra, tiszta és határozott vonalakat húzott, ám hiába értek egybe a külön-külön értékelhető részek, az egész nem állt össze azzá, amit jó szívvel rendes fejszének lehetett volna nevezni. József Dezső gondterhelt arccal sétálgatott a padsorok között. Amikor odaért hozzá, és szembesült a suta, formátlan rajzzal, állát a tenyerébe támasztotta. Tűnődni látszott, és azt lehetett hinni, hogy valamiféle javaslattal áll elő, de a következő pillanatban megragadta Terikét, kicibálta a székéből, és azzal a lendülettel a padok alatti szertárhoz vonult vele. Feltépte a farostlemez ajtót, betaszította rajta, és elfordította a kulcsot a zárban. Terike reszketett a megalázottságtól. Ismerte József Dezsőt, tudta, hogy könnyen haragra gerjed, az énekkari próbák is kora estébe nyúltak, ha valaki nem kapta el a hangot, vagy nem ment a kórusnak a többszólamú éneklés. De ezt a bánásmódot méltatlannak találta. A fene essen az ilyenbe, micsoda gazemberség egy vacak kis rajz miatt meghurcolni valakit. Ráadásul pont őt, aki az iskolakezdet óta az énekkar nélkülözhetetlen tagja, akit az első alkalommal a vezető énekesi pozícióba helyezett a tanár úr, mintha tudott volna templomi előmeneteléről. Ez bosszúért kiáltott. Elhatározta, hogy keresztbe tesz József Dezsőnek, látványosan megsértődik, és ha kiszabadul innen, jó időre felhagy a kari próbák látogatásával.
