Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 5. szám - Kiss László: A szertár
5 Kiss László A szertár Az iskoláig hallatszott a fegyverropogás, de a lányok testi épsége nem forgott veszélyben. A harcok a város határában folytak, és egy éles pukkanást leszámítva, amely ahhoz volt hasonlatos, mint amikor kipattintják a parafadugót a kloroformos üvegből, még csak megijedni sem volt okuk. A fülsértő hangot egy fiatal orosz okozta, aki a küszöbön álló győzelemtől megittasulva a polgárival szomszédos ház falába lőtt. Tanítás után Terikéék megkeresték a golyó becsapódásának nyomát, de hiába nyújtóztak, hogy belefúrják az ujjukat, nem érték el. A lyuk magasan volt, és még délután is szitált belőle a vakolat sárga pora. A mézeskalács szépségű polgári iskola a román városrész felé vezető út mentén állt, szemközt a tekintélyes ortodox templommal, amelynek parkjában a lányok a bemelegítő gyakorlatokat végezték tornaórán. Terike jó szívvel gondolt vissza az apácákra, az elemi elvégzése után is sokszor ellátogatott a nővérekhez, de az új alma mater oldottabb, természetesebb légköre hamar magával ragadta. Itta az apró termetű Gizi néni szavait, aki gömbölyű pocakjával energikusan masírozott a katedra és a padok között, és fekete gombszemét forgatva Petőfi versét olvasta fennhangon. Amikor ahhoz a részhez ért, hogy „Hány drága élet hullt már érted el, / Oh szent szabadság!”, leengedte az olvasókönyvet, mélyen a lányok szemébe nézett, megrázta göndör fürtjeit, és csak azután folytatta az olvasást. Színpadiassága ellenére Terike kedvelte Gizi nénit, mert jólesett a fülének a vers, az irodalom, és minden, ami önmagáért szép. A németet oktató vénlány, Elvira néni különös boszorkány volt, a fejére frizura helyett madárfészket álmodott a Jóisten, és bár kifogástalanul beszélte a németet, tanítani nem tudta. Amikor az osztályterembe lépett, a lányok talpra ugrottak, és vigyázzállásban hallgatták a hetest, aki feszülten hadarta a betanult jelentést, miszerint engedélyt kér tájékoztatni a tanárnőt arról, hogy a csoport létszáma huszonnégy fő, és mind készen állnak a németórára. Utolsó szavait Elvira néni mogorván visszhangozta: es ist überall Ordnung, es ist Ordnung überall. Ezt közös éneklés követte, és amíg az osztálytársak csilingelő hangon madarakról daloltak, Terike az Alle Vögel dallamára azt dúdolta halkan: Ich bin der Doktor, doktor Eisenbarth. Még elemista korában került a kezébe az a képes lap, amelyben egy legendás műtétről olvasott, melynek során egy idős német sebész önmagát operálta meg a műtőasztal fölé aggatott tükrök segítségével. A beszámolót fekete-fehér fotók illusztrálták, amelyeken izgatott kollégák jegyzetelnek a terebélyes műtőlámpák fényében, míg a doktor elmélyülten forgatja kezében a csipeszeket és a fogókat. Terikét lenyűgözte, mire képes a tudomány. Orvos akart lenni mindenáron. Nem győzte várni a biológiaórákat, ám azok még odébb voltak. A polgári első hetei a beleszoktatásról, a gyakorlatiasabb képzésről szóltak, sok-sok testgyakorlattal,
