Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 4. szám - Örökös készenlétben (Turczi Istvánnal Navarrai Mészáros Márton beszélget)
25 Örökös készenlétben Turczi Istvánnal Navarrai Mészáros Márton beszélget Mit tehet az íróember, ha egy napon az egyik híres pályatársa így sóhajt fel mellette a szolnoki fürdőben: „Van még egy tartozásom, meg kéne látogatnom Edwint”? Természetesen nem felejt, és kivárja az alkalmat, hogy maga teljesítse be az időközben visszavonhatatlanul megöregedett pályatárs kívánságát. Így jutott el Turczi István, a József Attila-, Babérkoszorú és Prima Primissima díjas költő, műfordító – a Kossuth-díjas költőtárs, Faludy György felvetésére – a skótok leghíresebb poétájához, Edwin Morganhoz, egy Glasgow melletti idősek otthonába. Két 2022-es kötete, A démon kiskátéja című Morganversfordításkötet és a Reggelre megöregszünk címmel kötetbe rendezett új versei kap csán találkozásokról, utakról, habitusról és trendváltásokról kérdeztük a fordítót-szerzőt, Turczi Istvánt. Látszólag „ugrálva” a témák között, hiszen alanyunk maga a „renaissance” emberképe – beleértve akár világcsavargásokat és kulturális rendezvényeket, akár irodalmi kártyajáték tervezést, akár sokféle költői hangot, műfajt és formát. – Az Egyesült Királyságban, Olaszországban, Hollandiában és Bosznia-Hercegovinában jártál a kétüléses beszélgetésünk első alkalmát megelőző hetekben, de ha éppen itthon voltál, részt vettél az általad életre hívott Parnasszus neszmélyi vers- és prózaíró táborában, aztán a Tokaji Írótáborban. Akárcsak a nemzetközi kapcsolati hálód, úgy az is köztudott rólad, hogy rendszeresen sportolsz, és a közösségi médiát, ahol Bizsu, a tizenegy éves bishon bolognese kutyád „irodalmi kutyává” lépett elő, aktívan használod. Igaz, a besorolás kultúránként változhat, mégis foglalkoztat, hogy mennyire lóghatsz ki az átlagos – ha úgy tetszik: sematikus – „költőképből”? – Nem tudom, van-e „átlagos költőkép”, szerintem inkább csak kínos sztereotípiák léteznek, hisz minden alkotó más entitás, eltérő ízlésvilággal és hagyományokkal, más kulturális, poétikai és politikai beágyazottsággal. A különböző habitusú és világlátású emberek között, ha van közös nevező, az a teljesítmény tisztelete lehet. Egymás dolgainak és szakmai-közéleti megnyilvánulásainak megismerése, jobb esetben elfogadása, de erre sajnos mostanában alig van példa. Ha valami kilóg, az a nyelvünk, a sok és egyre többféle munkától, hogy fennmaradjunk, vagy látszódjunk abban az egyre zsúfoltabb és zajosabb térben, amit kultúrának és irodalomnak hívunk. Az a dzsungelharc, ami itthon folyik a megmaradásért vagy az elismerésekért és más alamizsnákért, külön beszélgetés témája lehetne. – „Jó lenne azon a szinten élni, ahogy gondolkodunk” – valaha több interjúban is beszéltél arról, hogy Hamvas Béla megállapítását ars poeticáddá tetted. Változott a hitvallásod az elmúlt időszakban?
