Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 4. szám - Kőrössi P. József: Hetven, hetvenegy (elbeszélések)
16 mintha kizártak volna. Szűkös, de jó kis menedékhely, különösen ilyenkor, nyáron. Az egyik sarkában, egészen hátul, ahol a vízelvezető csövek vannak, igen jól hallatszik, amit a konyhánkban beszélnek. Ezen az éjszakán semmi értelmét nem láttam a hallgatódzásnak. Kora reggel kilopództam, és vettem néhány újságot. Különös módon a szertartás meg a virágok jutottak eszembe, amikor az apróhirdetések között a halálhíremmel találkoztam. Pedig, akármilyen hülyén hangzik, nem találok a virágokban semmi elbűvölőt. Nem is értem, miért vannak, és miért kerülnek a sírokra. Fontolóra kellene vennem, meg tudom-e különböztetni a csúnya virágot a szép virágtól. Merthogy ezt sehol sem tanítják. Az újságosbódé mellett a virágos. Kértem két szál rózsát. Mindegy milyen színű. Nem kellett sokáig szövegelnem, ismert, hamar ráállt, hogy csak később viszem a pénzt. Borzalmasan tudok magyarázni. Én magam is meglepődőm. Egyszer a férfiasságomat akartam bizonyítani egy lány előtt, akit alig néhány órája ismertem meg egy padon. Annyira megszédítettem a süket halandzsáimmal, amiket én magam sem értettem egészen, hogy még azt is elmesélte, mikor, hányszor, hogyan és hol. Természetesen a bizonyítás részemről ezek után szóba sem jöhetett. Az utolsó oldalon nyomban észrevettem saját halálhíremet. Nem tudhatom, volt-e már valaki hasonló helyzetben. Valahogy nem tudtam annyira élvezni, mint előre elképzeltem. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett gyermekünk, testvérünk Sarló Tamás tizennyolc éves korában, tragikus körülmények között elhunyt. stb. stb. stb. A gyászoló család. És az a hülye gyászkeret, az aztán mindennek a teteje volt. Akkor én még nem tudtam, hogy a tragikus hirtelenséggel mit jelent. Hát akkor már mindegy is volt. Fő az, hogy mindenki más tudta. Miután még néhányszor elolvastam, előszedtem a két szál rózsát. Nézegettem. Sehogyan sem tudtam eldönteni, melyik a szebb. Ha szépnek néztem őket, szép volt mind a kettő, ha csúnyának, akkor sem találtam közöttük semmi különbséget. Kukába dobtam mind a kettőt. Visszamentem a kuckómba. Azt próbáltam elképzelni, milyen koszorút vesz az anyám, amikor borzalmas jajveszékelést hallottam. Anyám hangja volt, felismertem, pedig így még soha nem hallottam. A gyárban olvasta a hírt, hazarohant, és még mindig jajveszékelt. Erre nem számítottam, és nem is értettem. Mindenesetre nem hittem volna, hogy ennyire komolyan veszi. Már arra vártam, hogy bemenjen
