Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 4. szám - Kőrössi P. József: Hetven, hetvenegy (elbeszélések)
17 a szomszéd, és megvigasztalja, hiszen nem akkora ügy ez, hogy ennyire a hatása alá kerüljön. Kímélje magát, erőre van szüksége. Stb. És akkor elcsendesedett a ház. Megijedtem. Annyira sokáig tartott, hogy szinte már feladtam. Aztán arra gondoltam, biztosan az apámnak telefonál. Ő nem olvas újságot, az a kispolgárok szórakozása, meg a rémhírkedvelőké. A telefon a két szoba közötti előtérben lóg a falon, ha ott beszélnek, itt, a lépcsőházi kuckómban nem hallom. Egy fél óra múlva már hallottam, amint elhajított bumerángként zúg el a fejem fölött oda meg vissza a hangja. Úgy tűnik, anyám közben nem csak apámat zörgette fel. A rokonok is megérkeztek. Szerencsémre mindenki a konyhában gyülekezett. Az egyik nagybátyám egyre azt hajtogatta, ő tudta, mi lesz az én csavargásaimnak a vége. Szerettem volna megjelenni előtte: micsoda tapintatlanság még ilyenkor is sznob profétizmussal bántalmazni szegény szülőket. Vártam a pillanatot, hogy megmutathassam neki, milyen jól tudta. Akkor még nem sejtettem, hamarosan lesz is rá lehetőségem. Apám is megszólalt. – Csaptam én már falhoz is ezt a gyereket, ugye, anya? – Anyám letorkolta. – Ugyan! Dehogy csaptad! Az nem a te gyereked volt. Én sem emlékeztem. Anyámnak igaza lehetett. A nagy tanácskozások közepette – nagyszerű temetést terveztek –, berontott a virágárus, és lefújta az egészen remekül kibontakozni látszó előkészületet. Azt állította, hogy reggel látott az utcán, előbb az újságosbódé előtt, aztán meg két szál rózsát vásároltam nála, majd a kukába dobtam. Vérig sértődött. – Egyébként is – mondta harsányan –, az újságban az áll, hogy a gyászoló család. Hát hol van az a gyászoló család? Nem ti vagytok az? Ez is igaz volt. Meg az is, amit szintén ő vett észre, hogy tudni illett volna, testvérem sincs. Nagy buzgalmamban azzal a virággal kicsit túllőttem a célon. Hogy lehettem ekkora ökör?! Miután az a bizonyos nagybátyám megjegyezte, hogy ő ezt is előre tudta, elcsendesedett a lakás. Csak anyám emlegette egyre gyakrabban, hogy majd ő megmutatja nekem, csak kerüljek haza. Hát alig néhány megfontolt perc után hazakerültem. A rokonok sehol, anyámnak pedig évekig ez volt a szavajárása: Majd én megmutatom neked, csak még egyszer kerülj a szemem elé. Nyolc óra Mikor beteszem magam mögött az öltöző ajtaját, vége a nyugalomnak. A csarnokban legalább száz ember beszél egyszerre. Senki sem érti a másikat, de a gépek
