Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 4. szám - Kőrössi P. József: Hetven, hetvenegy (elbeszélések)
15 Már az utcán csodálták minden elismerést kiérdemlő beszélőképességemet, amit szokás szerint belső énemmel folytattam hangosan, amikor rájöttem, mekkora bődületes dolgot eszeltem ki és hajtottam végre a maga leghivatalosabb módján. Mert ugye, ritkán fordul az ember saját halálhírével a sajtóhoz, még ha álcázva, kis csalással is. Azt is mondhatnám, ilyen zseniális ötlet csak az enyémhez hasonló szuper agytekervényekben születhet. Büszke voltam magamra, és azt is elviseltem, hogy még az utcán is hülyének néznek az emberek. Ezt is megszokja az ember, különösen, ha hozzám hasonló, és gyakran szoktatják. Azt is eldöntöttem, hogy saját temetésemre gyalog megyek. Már csak az volt hátra, hogy ravatalozásom idejéig valahol elverjem az időt. Van egy kocsmaszerű kávézó a város szélén. Emlékszem itt egy öregre, aki azt mesélte, egyszer ott ítélték halálra, ahol elkapták. Később valóban tizenkét évet kapott, de hét év üldögélés után, mikor rájöttek, hogy a város egyik bankjának páncélszekrénykulcsa elveszett, és csak ő tudja egyedül kinyitni, a munka elvégzése után azonnal szabadlábra helyezték. A páncélszekrényt huszonnégy szál gyufával nyitotta ki... Az egyik asztalnál egy régi osztálytársnőm kávézott. Csibi két éve játssza egy regénybe illő tragikus hős szerepét. Azzal kezdődött – erre még az iskolapadból emlékszem –, hogy örökösen az önállóságról álmodozott. Aztán amikor azáltal, hogy összerugdosta az apját, szabad lett, eladta az egészet egy ágyért. Később többért is. Azt állítja, azért, mert egy idő után a szabadságot is meg lehet unni, és ő így unta meg. A megszokássá vált függetlenség olyan, mint a megszokássá vált börtön. Röhögnöm kell. Akkor miért cserélte fel az ággyal. Az egy ágyat miért több ággyal? A lényeg az, hogy ezen a napon már másodjára bizonyítottam: nem olyan vagyok, mint akárki más. Csibi ugyanis megígértette velem, hogy másnap lemegyek hozzá. Könnyen ígértem, mint minden mást, amiről tudtam, úgysem lesz az egészből semmi. Fütyülök én arra a szabadságra, amelyik az ágynál kezdődik. Nem mintha képtelen lennék rá. Ilyesmit senki se feltételezzen rólam. De most először kerültem olyan helyzetbe, amikor tőlem függ valaki, történetesen Csibi, ha nem tudom is, miért olyan fontos neki, hogy meglátogassam. Fölényben vagyok: ha akarom, elmegyek és..., ha akarom, nem. Azt is mondhatnám, azzal, hogy bízik bennem néhány órára, a kiszolgáltatottam lett. Bánom is én, ha azt gondolja rólam, hogy impotens vagyok. Fő, hogy vár valaki, vár egy ágy, és én nem leszek sehol. Az én koromban erre sem mindenki képes. Nálunk a lépcsőházból a tetőre vezető ajtót, amely egy apró kuckóból nyílik, nem szokták kulcsra zárni. Itt húzódtam meg, ebben a kis kilépőlukban, ahogy azt már annyiszor tettem, ha anyámék kizártak, vagy éppen én akartam megélni,
