Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 3. szám - Burján Ágnes: A jelenlét temploma (Acsai Roland: Góré)
103 fogva hasonlóan ösztönzik olvasójukat a megértés dialogikus folyamataira, ahogy a polifonikus regények (Bahtyin) teszik. Arra, hogy mindez Acsai költői tudatosságának eredménye volna, a kötet (műfaj)határátlépő Elő - és Utóhang ja adja meg a választ, amelyek (Csokonai elő szavainak szellemében) mintegy útmutatóul rejtik magukba a Góré poétikáját és annak „rendeltetésszerű használatát” a recepcióban. Az Előhang olvasója mind a hangzásmetaforika (a zöngés tremuláns r , a kemény k ismétlése, valamint a más salhangzó-torlódások), mind pedig a törött szárnyú varjú látványa révén komor, elrettentő világban találja magát: „hol az ég is sötét aljú”, „E fákat egykor rágja majd szú / Tudjuk nincsen / Itt csak öröm és csak bú”. Mégis ez a madár fényként, megcsodálni való csodaként íródik a versbe: „Lányommal őt mi mindig megcsodáljuk”, „Hogy életben maradt, egy kisebb csoda / [...] / Fény szikrázik most mint a kő a kova”. A törött szárnyú varjú tehát olyan komplex alakzatként áll előttünk, amelynek archaikus jelentései – földi és égi szférák közvetítője, lélekszimbólum, a Krisztushoz való hűség és az intelligencia (!) madara – ráíródnak magára a kötetre, ami így a neoplatonista bölcseleti hagyományba is beleírja magát: „homo nexus est dei et mundi: eo quod intellectum divinum in se habet” – olvashatjuk Albertus Magnusnál. Acsai Roland Góré ban felmutatott összetett poétikája jól értelmez hető a 13. századi filozófus gondolatrendszerében, mely szerint az Isten és a világ között az intellektus teremti meg a kapcsolatot. Innen csak még inkább érthetővé válik a kötött ritmusú szöveget megtörő refrén életbölcselete („Hogy kinek mi a tavasza / Eldöntheti saját maga”), amely a megértő szubjektum elé követendő példaként állított transzcendensre nyitott szemléletet tudatos elköteleződés eredményeként láttatja. Mindennek fényében nem meglepő, hogy a kötetkompozíciót záró Utóhang épp az összekötés lexémának ad létértelmi vonatkozást refrénjében: „Levegőben vagy a földön / egy ökörnyál összekössön” (137.). A látható és láthatatlan határán létező vékony, „utaztató” pókfonál egyaránt idézi meg az esztétikai és a transzcendentális megismerésmód létformáló erejét. És miként ez az erő a kötetben nem mindennapi módon hat, a Góré képes rá, hogy korunk axis mundi ja legyen. (Napkút, 2022)
