Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 3. szám - Bence Erika: A bűn eleganciája és fantáziátlansága (András László: A vörös korona)
104 Bence Erika A bűn eleganciája és fantáziátlansága András László: A vörös korona Harmath Endre, a sikertelen matematikusból lett kiábrándult, idősödő nyomozó (inkább Columbo-, mintsem Callahan-típus; bár előbbire a meghasonlottság és az életuntság nem jellemző) a fiatal Sziklai tizedesnek beszél a magyarországi gyilkosságok unalmas fantáziátlanságáról. Ekkor említi meg a Macskakö vet, Lengyel Péter 1988-ban napvilágot látott, nagysikerű detektívregényét, mint olvasásra – mert egy letűnt bűnözői világ „eleganciájá”-ról szól – érdemes könyvet. Az utalás a 350 oldalas regény 254. oldalán, terjedelmi kétharmadánál található; addigra az olvasók többsége már elhelyezte a bűnügyi, illetve detektívregények analógiás módszerrel kiválasztott típusrendjében. Nem törekedve a jelölt műfajsor teljes áttekintésére, illetve az összefüggések ilyen módon történő komplex feltárására, nekem a Lengyel-regényen kívül két másik jutott eszembe a közelmúlt kiadásai közül: Szilasi László A harmadik híd ( magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halálának ügyé ben) (2018), illetve Milbacher Róbert Léleknyavalyák – avagy az öngyilkolás s egyéb elveszejtő szerek természetéről (2018) című regényei; a Macskakő és a Léleknyavalyák a 19. századi hagyományra történő reflektáltságuk miatt (sőt utóbbi a „kiégett” nyomozó alakját is működteti). A Szilasi-regény ugyancsak konkrét térbe és a jelenbe helyezi el az elbeszélést, ugyanakkor – mint A vörös korona – egyszerre több történetszálat mozgat (a bűnügyi mellett szerelemtörténettel is összefügg), és úgy mesél el egy szövevényes bűnesetet, hogy egyszersmind aktuális társadalmi visszásságokra, múltban gyökerező, de a jelen történéseit is meghatározó hatalmi visszaélésekre, korrupcióra, csalásokra, besúgásra, más törvényszegésekre is fényt derít, miáltal ki is lendíti az elbeszélést a hagyományos krimiregények világából. „Magyarországon nincsenek rendes gyilkosságok. Reménytelenül lemaradtunk a világtól. Tizenkilencedik századi gyilkosságaink vannak. Volt egy komolyabb fellendülésünk 1880 után, amikor Budapest nekilátott, hogy utolérje a birodalmi városokat. Akkoriban voltak szép gyilkosságok. Ötletesek, szürreálisak” (253) – mondja a nyomozó. S itt illeszkedik a képbe a Macskakő. Harminckét éve írtam róla: „A regény fő meséje, a kettős bűnügy története a millennium éveibe kalauzol bennünket, miközben az épülő Budapest olyan szuggesztív leírását kapjuk, amelynek történelmi időt és politikai eseményeket jellemző szerepe van. Nemcsak a város külleme, hanem gazdasági és művelődési élete is európai arculatú nagyvárost sejtet, színes, mozgalmas alvilágával és vezető rétegeinek életmódjával egyetemben. Ebben a világban valóban a detektívregények szereplőgárdájával találkozunk. Jelen van a rendőr és a bandavezér, a törvény és az alvilág képviselője, a sors foly-
