Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 3. szám - Burján Ágnes: A jelenlét temploma (Acsai Roland: Góré)
100 kérdése Acsainál is az én retorikai-narratológiai helyzetéhez rendelhető „hangok” egymással való kapcsolatára irányul. Mármost az egyik ilyen kapcsolódási pont épp magának a hang nak, a múlt hangjának a motívumán keresztül mutatkozik meg: „Ki tudja azt, hová menekült a hang / gazdája, és a gazda vajon ki volt? / Az éveken túl, éven innen: / múlt idejét a jelenbe lopja” (Csalogánydal újrajátsz va). Továbbá: „Énekeltek a kanárik, / jött és elment annyi nyár itt” ( Néma diszkó ). A kötet a világ- és önmegértési folyamatot az időn való gondolkozásként mutatja fel: az időben való létezés körüljárásával tárja fel, hogy a bennünket alkotó, időben szétszórt folyamatokat az emlékezet forrasztja egybe, és hogy önmagunk számára történetek vagyunk, „elbeszélések”: „Ki tudja, hogy miért jutott eszembe / ez? [...]. / Az ember önmagával nézne szembe” (Elsepert felette ). És lévén, hogy költői „élet rajzról” van szó, mi sem természetesebb, hogy ez az önkereső múltidézés a kultúra hangjának felidézése is egyben. Acsai odafordulása a kötött struktúrák iránt leginkább a hagyományhoz, a nagy költőelődökhöz való úttalálás: a költő a különböző, választott versformákban (rímes áltercinák, alkaioszi strófák, szonettek, leoninusok, ütemhangsúlyos versek) ismeri fel legadekvátabb módját a kapcsolódásnak, ami – feltehetően tudatos összhangban a Góré időbe vetettséget észlelő versbeszélőjének iden titáskereső kérdésfeltevéseivel – saját költészetének önreflexív pozicionálása is egyben. Ezt a kötetkompozíció azzal is kifejezi, hogy a választott verstörténeti hagyományt nyílt, személyes érintettséget sugalló cikluscímekben szólítja meg (Alkaiosz no vemberben; Még újabb leoninusok ). A kötet döntően emlékező-narratív versbeszéde így egyaránt jelenti az identitás kollektív és individuális, irodalom- és éntörténeti újraépítését, ami a versekben leheletfinom összeköttetésben jelenik meg: „Tandori sírja madárhatáro- // zóval. Ki tette rá vajon és miért? / Gyerekkoromból ismerem ezt a könyv- / vecskét. Kicsit megázik néha, / ázik a múlt a memóriában” (A múlt a memóriában ). Ezzel összefüggésben jegyezzük meg, hogy Acsai a második ciklus verseinek alkaioszi strófáit nem az újabb nézet szerinti háromsoros, hanem az elterjedt, tradicionális tagolás szerint alkotja meg, arra is ügyelve, hogy az első két sor tizenegyeseinél az eredeti aiol verseléshez hűen ne ékelődjön be az ötödik szótag után metszet, mint például Horatiusnál: „A vadlibák elszállnak a tél elől. / A toll, a hang, a szél viszi őket így” (Énidő ). Ugyanakkor – mint azt A múlt memóriájában is láthattuk – a jelentés termékeny átstrukturálása érdekében nem mond le irodalomtörténetünk olyan modern eljárásairól sem, mint a szóáthajlás. Ebben is felismerhető a Tandori-lírához, különösen a szonettíró Tandorihoz (pl. Se / vagy mi, se / vagy ők ) való viszony, hiszen az áthajlással szétvágott sza vak szembehelyezkednek nyelv és versforma mediális szerepű megközelítésével, és azok megnyilatkozásjellegét hangsúlyozzák. Hasonló a helyzet a költő által pszeudotercináknak nevezett első ciklus (Ha ez emelet, már jó magas ) egyik ver -
