Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 3. szám - Burján Ágnes: A jelenlét temploma (Acsai Roland: Góré)
99 világirodalmi mércével mérve is. A klasszikus forma és a modern tartalom ütköztetésében rejlő, a szó eredeti értelmében vett ars poeticus kihíváson túl a költészet iránti felelősségvállalás is ott munkál Acsai „lírafordulatának” hátterében, amikor a lírai vers szerepének, elismertségének helyreállításáról, a klasszikus kultúra ismeretével járó műveltség jelentőségéről ír esszéjében. „A líra [...] azért lehetett a múltban a legnagyobbra tartott műnem, mert [...] műveléshez kellett a legtöbb »tudomány«, hiszen a versformák elmélyült ismerete nagy ügyességet, sok tudást igényel” – A szerző e kijelentése izgalmas párhuzamot mutat Jean Mignot párizsi építész 14. századból való, a milánói katedrális építésére tett megjegyzésével: Ars sine scientia nihil (A művészet tudomány nélkül semmi). Innen nézve a Góré mint „az udvar gótikája”, a 12. században kibontakozó racionális világszemlélethez csatlakozik, amennyiben a kor gótikus építészetéhez hasonlóan mérnöki pontossággal megalkotott munkaként „magasodik” befogadója előtt. A kötet egyértelműen jelzi szerzője tudós poézis iránti vonzalmát. Bizonyára nem véletlen, hogy a Góré első ciklusának egyedien rímes, játékosan-lazán szer kesztett formájához épp a tercina adja a kiindulási pontot, Dante mérnöki pontossággal megszerkesztett nagy művének versformája, melynek alapján a Commedia szerzőjét már kortársai a rím igaz mesterének tartották. (Dante egyébként két művében is foglalkozott a rímalkotás elméleti kérdéseivel.) Acsai a Góré ban nem csupán a kötött metrumban, hanem a rímben rejlő lehetőségek kiaknázására is nagy gondot fordít. A kötet első ciklusának tercinái esetében különösen nagy szerepet kap a szabadverses forma azon specifikuma, hogy benne maga a verssor viselkedik a versritmus alapegységeként, és a rímbe kerülő szavak helyzetüknél fogva nagyobb jelentőséggel bírnak. Ezt használva veti fel idő-emlékezés-elmúlás problémakörét a Hörcsögkerék c Í mű vers, ahol a kegyetlen, megragadhatatlan, múló idő – Rilke metafizikai tárgyiasságát megidéző módon – a valaha létező házi kedvenc figuráján keresztül jut kifejezésre: „Hová gurult szeme gombja, / miféle ágy alá, / honnét nem engedi az idő pókhálója? // [...] // [...]. Csak jönnek-mennek a liftek / jelen és múlt között, / valamit hoznak, valamit visznek, / és a bolygó hörcsögkereke pörög” (13.). Izgalmas továbbá, ahogy a Vigasz első tercinájában a „tücsök” és a „küszöb” rímes egymásra vonatkoztatása előrevetíti, ahogy a tücsök mint személyessé tett „talált tárgy”, valamint annak ciripelése a vers identitásképző emlékezésfolyamatot megindító határalakzata, küszöbe lesz: „Tücsök, ha szól, / mindig eszembe jut azóta. Elrabol / belőlem valamit az a nóta, / és valamit ad. / Látom a csápjait, két napóra” (12.). A tücsök – nóta motivika és az én azonosítha tóságának elbizonytalanítása révén a vers, mi több, a teljes kötet Szabó Lőrinc Tücsökzenéjét evokálja. A Góré ra is igaz ugyanis, hogy több „hang” (pl. a gyermeki, a kamaszkori, a felnőtt családapai és versírói én) szólal meg benne, így a múltat a szüntelen változás tudatában teremti meg, aminél fogva sem az emlékező én, sem a megképzett alanyiság nem azonos önmagával. Így e versek olvasásának egyik alap-
