Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)

2023 / 3. szám - „A szerkesztő az első olvasó” (Pintér Lajossal Pál Sándor Attila beszélget)

15 Kecskemétről elköltözött, minden dokumentumot, amit fellelt, elvitt magával, pedig ott kellett volna hagynia a szerkesztőségben. (nevet) De jól tette, hogy elvit­te, mert legalább megírta, feldolgozta ebben az elég jó könyvében. Két jó könyv van az én szememben az akkori működésről, egyik a Vörös Lászlóé a főszerkesztői értekezletekről10 . A minisztériumban volt a szokásos főszerkesztői értekezlet, ahol a fejmosások történtek, és Vörös szép csendesen ott ült, hallgatta a kritikákat, és jegyzetelt, mindent megírt. A másik Hatvani Dani könyve. Nem volt könnyű sorsú ember. Sajnálom, szerencsétlenül távozott, és miután a Forrás tól elment, soha többé nem találta meg a helyét, se a közéletben, se a magánéletben, se Pesten, se Békéscsabán, összevissza kóborolt az országban. Pedig pont ’89-ben, a rendszervál­tás idején ment el, amikor eljöhetett volna az ő ideje. Ez egy paradoxon. Őszintén, amikor hallottam, hogy itt kallódik, ott kallódik az országban, írtam is neki egy levelet, hogy Dani, gyere vissza Kecskemétre, itt mindenki megsüvegelne, meg­becsülne, itt legalább lenne becsületed. De nagyon kitérően és hűvösen válaszolt. Bárkivel beszélek, például Kovács Istvánnal, a költővel, aki Pesten össze-összefu­tott vele, mindenki azt mondta, hogy űzött vadként járt a világban. – Nagyon jellemző a történet, amit meséltél nekem egyszer a szerkesztőségben, a Kósa Ferenc-írás ügye. – Igen. Már Füzi Laci itt volt, azt hiszem a Sajtóházban voltunk még. A nevemre Kósa Feri, a filmrendező küldött egy írást B. Nagy Lászlóról, aki az idő tájt lett öngyilkos. Daninak odaadtam, jött az értekezlet, ott voltunk valameny ­nyien, odaadta Dani Füzi Lacinak, hogy ő hangosan olvassa föl. Az egyik mondat remekebb volt, mint a másik, hiszen egy jótollú író is volt Kósa, nem csak remek rendező. Nagyon szépen megírt, remek hangú esszé. Öröm volt hallgatni, a szer­kesztőségben megállt a levegő. Mindenki bólogatott, majd egyenként a vélemé­nyünket kérte Hatvani Dani. Sorra mind mondtuk, Buda Feri és mindenki, hogy nagyszerű, közlésre javaslom, nagyszerű, közlésre javaslom, mind. Mikor Danihoz értünk, annyit mondott: „Nagyon jó! Nem közlöm.” Le voltunk forrázva. Ugyanaz történt ezzel az írással, mint az én Tóth Menyhért-versemmel, szinte azonnal ezt követően megjelent az Alföld ben. 11 Nagy botrány nem lett belőle. Nagyon nehéz volt kiszámítani, hogy hol a határ. Még Dani sorsáról. Ülünk a szerkesztőségben, szintén értekezlet, mindenki ott van. Csöng a telefonja. Fölveszi, és nem szól bele egy kukkot se, hallgat. Egy idő után befogja a kagylót, és nekünk körben odasúg, hogy: „Gajdócsi!” Visszateszi a füléhez, hallgat tovább. Nem szól egy szót sem. Aztán megint elveszi a telefont, befogja: „Üvölt!” Szóval ilyenek is történtek. ▼ 10 Vörös László, Szigorúan ellenőrzött mondatok. A főszerkesztői értekezletek történetéből 1975–1986. Tiszatáj Alapítvány, Szeged, 2004. 11 Kósa Ferenc, Kettős küldetés. Emlékezés B. Nagy Lászlóra. Alföld 1987/1. 30–46.

Next

/
Oldalképek
Tartalom