Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 3. szám - „A szerkesztő az első olvasó” (Pintér Lajossal Pál Sándor Attila beszélget)
15 Kecskemétről elköltözött, minden dokumentumot, amit fellelt, elvitt magával, pedig ott kellett volna hagynia a szerkesztőségben. (nevet) De jól tette, hogy elvitte, mert legalább megírta, feldolgozta ebben az elég jó könyvében. Két jó könyv van az én szememben az akkori működésről, egyik a Vörös Lászlóé a főszerkesztői értekezletekről10 . A minisztériumban volt a szokásos főszerkesztői értekezlet, ahol a fejmosások történtek, és Vörös szép csendesen ott ült, hallgatta a kritikákat, és jegyzetelt, mindent megírt. A másik Hatvani Dani könyve. Nem volt könnyű sorsú ember. Sajnálom, szerencsétlenül távozott, és miután a Forrás tól elment, soha többé nem találta meg a helyét, se a közéletben, se a magánéletben, se Pesten, se Békéscsabán, összevissza kóborolt az országban. Pedig pont ’89-ben, a rendszerváltás idején ment el, amikor eljöhetett volna az ő ideje. Ez egy paradoxon. Őszintén, amikor hallottam, hogy itt kallódik, ott kallódik az országban, írtam is neki egy levelet, hogy Dani, gyere vissza Kecskemétre, itt mindenki megsüvegelne, megbecsülne, itt legalább lenne becsületed. De nagyon kitérően és hűvösen válaszolt. Bárkivel beszélek, például Kovács Istvánnal, a költővel, aki Pesten össze-összefutott vele, mindenki azt mondta, hogy űzött vadként járt a világban. – Nagyon jellemző a történet, amit meséltél nekem egyszer a szerkesztőségben, a Kósa Ferenc-írás ügye. – Igen. Már Füzi Laci itt volt, azt hiszem a Sajtóházban voltunk még. A nevemre Kósa Feri, a filmrendező küldött egy írást B. Nagy Lászlóról, aki az idő tájt lett öngyilkos. Daninak odaadtam, jött az értekezlet, ott voltunk valameny nyien, odaadta Dani Füzi Lacinak, hogy ő hangosan olvassa föl. Az egyik mondat remekebb volt, mint a másik, hiszen egy jótollú író is volt Kósa, nem csak remek rendező. Nagyon szépen megírt, remek hangú esszé. Öröm volt hallgatni, a szerkesztőségben megállt a levegő. Mindenki bólogatott, majd egyenként a véleményünket kérte Hatvani Dani. Sorra mind mondtuk, Buda Feri és mindenki, hogy nagyszerű, közlésre javaslom, nagyszerű, közlésre javaslom, mind. Mikor Danihoz értünk, annyit mondott: „Nagyon jó! Nem közlöm.” Le voltunk forrázva. Ugyanaz történt ezzel az írással, mint az én Tóth Menyhért-versemmel, szinte azonnal ezt követően megjelent az Alföld ben. 11 Nagy botrány nem lett belőle. Nagyon nehéz volt kiszámítani, hogy hol a határ. Még Dani sorsáról. Ülünk a szerkesztőségben, szintén értekezlet, mindenki ott van. Csöng a telefonja. Fölveszi, és nem szól bele egy kukkot se, hallgat. Egy idő után befogja a kagylót, és nekünk körben odasúg, hogy: „Gajdócsi!” Visszateszi a füléhez, hallgat tovább. Nem szól egy szót sem. Aztán megint elveszi a telefont, befogja: „Üvölt!” Szóval ilyenek is történtek. ▼ 10 Vörös László, Szigorúan ellenőrzött mondatok. A főszerkesztői értekezletek történetéből 1975–1986. Tiszatáj Alapítvány, Szeged, 2004. 11 Kósa Ferenc, Kettős küldetés. Emlékezés B. Nagy Lászlóra. Alföld 1987/1. 30–46.