Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 2. szám - Varga Imre: Tóth László: Hagyomány és identitás
106 túlzásnak, soknak érzem, hogy készülődő-érlelődő író-gondolkodó zsengéi, cikkei, naplói ilyen alapos méltatást, elismerést kapnak. A Gúzsba kötve című írás a posztsztálinista konszolidáció két évtizedéről szól. Ennek, már ha nem is hőse, de szereplője vagyok, vagyis voltam. Ugyanis a hetvenes évek első negyedétől hét éven át az Irodalmi Szemle szerkesztői székében ülhet tem. Mígnem egy szép napon el kellett hagynom a helyem. Ezt követően áttelepültem Magyarországra. S ekkortól Pozsonyban tiltott név lettem. Egy szlovák költői antológiában is csak álnéven (B. Megyeri András) jelenhetett meg a fordításom. Részlet egy 1984 szeptemberében hozzám írt levélből: „...kitették a szűrödet a gyermekirodalmi antológiámból. (Hogyan kell repülni? Csehszlovákiai magyar írók meséi és gyermekversei. Bratislava, 1986) A kézirat recenzensei – köztük egyik legserényebb jóakaród és társad a francia műveltségben (Rácz Olivér – V.I.) – semmi kivetnivalót nem találtak a szereplésedben, legalábbis az írásban beadott véleményükben, sőt a te szövegeidet még a javaslataik sem érintették, ugyanígy áldásukat adták rájuk a szerkesztők (...) is. S ilyképpen meg is szerkesztettük a kötetet, amikor hallom ám, hogy Duba elvtárs legfelsőbb utasításra hajlik arra, hogy te kimaradjál az antológiából. Néhány nappal később ezt már végleges tényként közölte velem. Az intézkedés állítólag a Kiadói Főigazgatóság utasítására történt. Ahol Šabík elvtárstól állítólag azt is megkapta, hogy csak nem ő fog védeni téged – mármint D. –, amikor úgy bántál vele, ahogy bántál. S harmadszor is állítólag: át akarták venni az odaát megjelenő kötetedet, de ezt sem engedélyezték. Na, mármost ilyen szempontból nem az az érdekes, hogy az ugyancsak Bpesten élő Vígh Rózsa antológia beli szereplése legkisebb akadályba sem ütközött senkinek a részéről – hiszen veled kapcsolatban az merült föl kifogásként, hogy már „nem tartozol ide”, hanem az, hogy D. mester – legalábbis amint az kitűnt a szavaiból – a lehető legteljesebb meg- és egyetértéssel fogadta ezt az intézkedést. Ezek után: vagy valóban azonosult a döntéssel, vagy pedig még a saját véleményétől is fél. (...) Sok mindennel próbáltam érvelni – még irodalomtörténeti szempontokkal, sőt az utókor ítéletével is –, ám ő egyre csak azt hajtogatta, hogy a letiltásod bizonyos értelemben jogos. Egyébként biztos vagyok benne, hogy a Kiadói Főigazgatóság ezúttal is csak ürügy, ill. eszköz, s az egész intézkedés mögött nem áll több két embernél. (...) Még csak ennyit: akkor másztam falra, amikor szavahihető embertől hallottam, hogy bizonyos elvtárs azt terjeszti, hogy te úgy menekültél el a Madách-díj elől: ők neked ítélték, de te nem vetted át, mert elmentél!” Pár hónap múlva újabb hír Pozsonyból: „...új verseskötetemet az Istentelen (szín játék) záró versével nyitom, hogy ezzel is jelezzem a folytonosságot a kettő között. Amint tudod, ezt az opuszomat Barak Laci és Német Ilona társaságában néked ajánlottan. És újabban már ez is bajnak bizonyult... (Duba) mester ugyanis behívatta K.-t, aki a kötetemet szerkesztette, hogy a neved nem szerepelhet a könyvben, s az ajánlást így ki kell hagyni belőle. K. mindössze annyit tudott elérni, hogy a monogramjaitok szerepelnek csak a kéziratban.”
