Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 2. szám - Lengyel András: A szerkesztő Ignotus Pál (Adatok és szempontok a Szép Szó történetéhez)
27 nyarán egy erdélyi újságíró már úgy látta, hogy a Szép Szó a Nyugat indulása óta a legjelentősebbként fogadott magyar irodalmi folyóirat (KJA 1987. I. 415.). 5 Egy szerkesztő szándékai és tervei lehetnek érdekesek, fontosak vagy tanulságosak, teljesítménye „objektív” mutatója azonban csakis a lap, amelyet megteremtett. A szerzők, akiket közölt, az írások, amelyek tárgyuk, minőségük és egymással való összefüggésük révén kirajzolnak egy víziót az életről, a világról, a (történeti) lehetőségekről. Ami nem tárgyiasul magában a lapban, az csak elvetélt egyéni „szubjektivitás”; nem létezik az aktuális élet számára. Ha egy lapnak csak egy szerkesztője van, akkor a létrehozott szövegkorpusz, a lap automatikusan megmutatja létrehozóját, a szerkesztőt: maga a lap a szerkesztő méltatója és kritikusa. Az egyéni teljesítmény azonban jóval nehezebben mérhető fel (ha egyáltalán fölmérhető), ha több szerkesztő van, és egymás munkáját – pró és kontra – befolyásolják. Ilyenkor az egyéni szerep és teljesítmény csak áttételeken keresztül érvényesül, és azokban rejtőzik el. Az egyéni szándék csak a szándékait tükröző saját írásaiból, a környezet reagálásaiból és – ha a források megőrizték – a szerkesztői ténykedésének apró jeleiből következtethető ki. Ignotus Pál nem egyedül szerkesztette a Szép Szó t; személyes teljesítményére csak következtetni lehet. Szándékairól programcikke és a Szép Szó ról is tájékoztató interjúja beszél legközvetlenebbül. A Szép Szó első száma az ő programcikkével indul: Vissza az értelemhez (Szép Szó, 1936. 1. sz. 3–6.). Jellegzetes írása ez, összhangban van máshol is kifejtett nézeteivel. A „fogalomtisztázó” racionalizmus meghirdetése ez, fontos, és álláspontja elvben és általánosságban helyeselhető. A politika világában és a mediális kommunikációban ekkor már egyre erősebb hangsúllyal a hamisrealitástermelés volt az uralkodó – a Goebbels vezényelte náci propagandától a hazai „szelídebb” analógiákig, Gömbös és hívei retorikájáig. Az „értelem” azonban nem eleve rögzített, steril absztrakció, amelyet elő lehet venni a fiókból, hanem csak itt és most lehetséges, konkrét elemzés eredménye, értelemképzés. Az „értelem” elvont fogalma csak ideologéma – meghirdetése inkább kontraproduktív gesztus, mint problémamegoldás. Benne Ignotus Pál jó szándéka és gyakorlati korlátja egyszerre mutatkozik meg. Az a racionalizmus-sóvárgás ez, amelyben József Attila, láttuk, az „ősi irracionalizmus éltető erejét” vette észre. Szándékai operacionalizációjáról pontosabb tájékoztatást ad az az interjú, amely 1936. július 3-án a Brassói Lapok ban jelent meg (újraközölve: KJA 1987. I. 415–419.). Ebből kiderül, a „fasiszta és náci eszményképeknek” a magyar ideológiai diskurzusban leszivárgó fejleményeivel hadakozott. E rossz tendenciákkal
