Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 12. szám - Virág Zoltán: A jugolabirintus Thészeusza (Példák és előképek Végel László naplóírásában)
27 sával. Mintakövető gesztusaiban, esztétikai fogódzóiban rejlik az ellenállhatatlan kísértés a kompozicionális kiterjesztésekre,11 így naplóinak növekvő belvilága a valódi menedéke. A törvényszerűségként megragadás merevségeitől némileg húzódozva, ám a tévedései beismerésével, az illúziókban ringatózásai felvonultatásával nem fukarkodva nyújt diagnózisokat és prognózisokat. Feltehetően az alábbiakhoz hasonlóan jár el: „Elég egyszerű: fogsz néhány lapot, vagy előveszed a számítógépedet, felírod a dátumot, azután lejegyzed, amit éppen csinálsz, gondolsz és érzel. Nincs meghatározott forma, se kötelező tartalom. Szabad kezed van.”12 Nála a hónapokkal, napokkal, napszakokkal tagolás éves bontásokká és tárgycsoportosításokká tömörítődik. Hol a vastag betűs, hol a zárójelezetten kurzivált vonal- és sorvezető témakezdeményezések harangozzák be tájleletezéseit, urbánus állapotismertetéseit és a közéleti forgolódásaiba kalauzolásokat. A barangolásokat szűkebb pátriájában s ennek mediterrán zónáiban, az információgyűjtő átruccanásokat Magyarországra meg a kirándulásokat a szakadatlan átalakulások kontinenseként felderített Európájának metropoliszaiba. A családhistóriáját, a generációs beágyazottságát, az irodalmi-művészeti tájékozódásait tárgyaló, a vele egyívásúakba, a hozzá közel állókba vetett bizalmának csappanásait boncolgató, valamint a mások meg a maga tomusaira fókuszálásait taglaló blokkokat gyakran átalakítva, egy következő kiadványába szintén beköltözteti. Márai Sándorhoz kötődéseit, Újvidék ihlette városdinamikai elmélkedéseit a korábbi megfogalmazások tárhelyeiről kiszippantva, imitt-amott terjedelmileg tágítva és meglepő árnyalatokkal díszítve, önálló kötetstruktúrákba áttelepítve frissítette fel. Az önújraolvasó és önfaggató elhivatottságtól, a preferenciák búvópatakszerű ide-oda mozgatásától látszólag megroppan a minuciózusság. Olybá tűnhet, mintha auktorunk „utólagosan, a naplóírás jelenéhez képest jóval később rekonstruálná az eseményeket és emlékeket”.13 Elbizonytalanító eljárásának trükkössége abban lelheti magyarázatát, hogy a beszélő én nem abban a menetrendben és huzamosításban fűzi gondolatait, tálalja fejtegetéseit, amelyekben azok eredetileg szavakba öntettek és írásba foglaltattak, hanem várakozásokat szítóan lebegteti, hogy a megosztottak tényleg az előzményeikből fakadó-levezethető következmények-e, netán a fordítottja szintén klappol, azaz bármi, ami megtapadt vagy kibimbózott univerzumában, már azoknak az előtervezete, folyománya, amikkel még találkozni fogunk legközelebb esedékes produktumai lapozgatásaikor. Komoly dilemma, a ▼ 11 Ehhez Vilém FLUSSER, The Gesture of Writing, in V. F., Gestures, trans. Nancy Ann ROTH, Minneapolis − London, University of Minnesota Press, 2014, 22–23. 12 Vö. Philippe LEJEUNE, The Diary: Theory, in Ph. L., On Diary, eds. Jeremy D. POPKIN, Julie RAK, trans. Katherine DURNIN, Honolulu, University of Hawaii Press, 2009, 168. 13 BENCSIK Orsolya, Végel László és a „hontalan lokálpatriotizmus”, in Acta Historiae Litterarum Hungaricarum 37–38 (Új folyam 6–7), Szeged, SZTE BTK Magyar Irodalmi Tanszék, 16.
