Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 11. szám - Pikó András Gáspár: Az énképzés módozatai Bereményi Géza Vadnai Bébi című regényében (I. rész)
66 közöttiség, határpozíció, átjárás, beavatás és a reneszánszig visszanyúló nyugati kulturális hagyomány mellett a szövegek közötti összeköttetés konnotációja is hozzárendelhető – ehhez a motívumhoz csatlakozik mintegy utólagos érvénnyel a Vadnai Bébi ugyancsak esőben játszódó ihlet-jelenete. Dobrovicsot Ajváz álnevű-becenevű „mestere” vitte be a „Törzsbe,” amely társaságát és fő szociális közegét adja, és amelyben még egy kulcsregény-olvasat igénye nélkül is tisztán felismerhető az 1970-es évek alternatív és underground szubkultúrába tömörülő fiatalsága. Ugyanez a szereplő később, egy bizarrul meghitt, homoerotikus vagy szülő-gyerek-viszonyra emlékeztető rituálé keretében íróvá „avatja”. Ajváz maga is ír, noha ezt titkolja a Törzs tagjai előtt: az írás, írói szerepvállalás szigorú tabu, mert „aki ír, az őszerintük tülekszik.” (7.) Mielőtt írásra biztatná, Dobrovicsot is titoktartásra esketi saját írói próbálkozásaival kapcsolatban: ez talán az első jelentős példa arra az egész regényt végigkísérő tendenciára, hogy a megfogalmazott normákat, szabályokat, tabukat a szereplők szinte már a következő pillanatban feltörik és ellentmondásossá teszik. Amellett, hogy az írói identitás, szerepvállalás és érvényesülés már önmagában is szembefordulást jelent a törzsi elvekkel és etikával, a hivatalos név felfedésének, az azon való megszólítottságnak is a záloga. Noha Dobrovics a narrációban a regény teljes terjedelmében, és a szereplők közötti kommunikáció egy részében is hivatalos nevén szerepel, azt a szöveg már a Törzs első említésekor sajátosan relativizálja: az álnéven szereplő törzstagok között ő az, akit „személyi igazolványa szerint” Dobrovicsnak hívnak (6.) – a törzsben egyedül álneve, a „Mohó” érvényes rá, hivatalos nevét a tagok nem is tudják. Miután Ajváz eljuttatja egy kiadónak Dobrovics zsengéit, ez az identitásválság fokozatosan elmélyül. A kiadói értesítőt kézbesítő postás még a neve említése nélküli kijelentésére („[t]ehát maga az.”) adott válasza („[a]ttól függ, kicsoda.” (13.)) a nevekkel való játék mellett ismét egy sokszorozott, feltételezett önazonosságra utal. Alá kell írnia a nevét: a postás komikus megjegyzései ezzel összefüggésben író mivoltára utalnak, melyet ő ugyancsak elviccel. A kiadóban lejátszódó jelenetsor már jóval kiélezettebb: Dobrovicsot gyötri a lelkiismeret, alkalmi öltözetében „álkülönc népfinek” látja magát (15.). A bemutatkozáskor a lektor minden egyes névnél „azonosítja novellájával az illetőt”, többször, hangsúlyosan kimondják a teljes polgári nevét, egyszer el is ismételtetik vele, ő azonban a sokadik kérdésre reagál csak érdemben, és akkor is hárítóan: „De nem ez az igazi nevem, csak az anyai.” (16.) (Itt a szerkesztő válaszában egy sajátos, a platóni Kratülosz-dialógus címszereplőjének nézetét hétköznapian aktualizáló szemlélettel még rá is sulykolja a nevével való azonosítást: „Pedig úgy nézel ki.”) Dobrovics számára a – külön, újfent kiemelt – keresztneve negatív asszociációs tartalmakat hordoz: egy rendőrségi kihallgatást idéz fel, ahol a százados a keresztnevén szólította – ez a jelenet később, a harmadik fejezet egyik visszaemlékezéspasszusában olvasható.
