Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 10 szám - Havasréti József: „Ez a tiéd…”
19 fedelet lepattinthatta volna. Fogta a sniccert, amely az asztalon hányódott, mióta a képet kicsomagolta, és kifeszítette vele a fedelet. Bent két ceruzaelemet talált, siralmas állapotban. A sav nyilván már évekkel korábban szétmarta az elem legbelső cinkburkolatát, sőt mindent, amit maga körül talált, és szétfolyt mindenfelé. Kiszedte a régi elemeket, kikotorta az üreg aljába tapadt mocskot és az egészet papírzsebkendőbe csavarta. Az elemtartóba bámult. Akárhogy is, az éjjel még működött, gondolta. Kihúzta az asztal egyik fiókját és kivett egy csomag bontatlan elemet. Pótolta a tönkrement példányokat, aztán visszazárta a műanyagfedelet. Pár pillanatig várt, aztán bekapcsolta a készüléket. Semmi. Csavargatni kezdte az állomáskeresőt. Semmi. A rádió nem működött már. Ez várható volt. A kiömlött savas geci nyilván szétfolyt az elemtartón túli részekbe is, és a sejthetőnél jóval nagyobb károkat csinált. De az éjjel működött, súgta egy hideg hang. Ó, a reggeli rutin. Hugyozás, kávé, néhány szem Quarelin, fogmosás, arcmosás, felvenni valami ruhát. Vagy az előző napit, amelyet részegen ledobált a földre, vagy tisztát. Szellőztetés. Az éjszaka förtelméből kiemelkedve átjutni a napnak abba a szakaszába, amely még értelmesnek mondható ebben az életben. Úgy kilenctől délig. Ez három óra. E három órában úgy viselkedik, mint a többi ember, értsd azok, akiknek hozzá hasonlóan nem kell befáradniuk a munkahelyükre. De közben: várakozás. Vedelte a jeges vizet, itta a kávékat, és várt. Délben nyitott a kifőzde, lesietett a szokott asztalához és befalta, amit eléje tettek. Hazafelé betért a félúton lévő bárba, és megivott pár kupica vodkát. Közben gondolkodott. Az alkoholisták sokat gondolkodnak. A fejükben végtelen témarepertoár. Hol ment félre minden? Ki volt a felelős? Újra és újra végigjátszani a filmet, újra és újra megrendezni fejben ezt a szánalmas komédiát, egyszerre nézni és játszani, egyszerre fogni kint és bent az egeret. És közben hozzáadni az azóta megszerzett tudást. A felismeréseket. Tisztán látni a pillanatokat és a helyzeteket, amikor azt kellett volna mondani: „igen”, vagy azt kellett volna mondani: „nem”. Persze bonyolultabb dolgok is voltak. Előre látni helyzeteket, amikbe nem kellett volna belemenni: a kártyakölcsönöket, az elcseszett próbálkozásokat nőknél, a sunyi trükköket, amelyek idáig juttatták. Előre látni, hogy mekkora hülye volt, amikor okosnak képzelte magát. És előre látni a lehetőségeket. És ha minden tisztán előttünk áll, hogy miként is lehetett volna minden kurvára másként, akkor megkeresni a felelősöket. A Fater. Az Ákos. A Judit. A Géza. Legfőképpen ezek. Újabb szakasz: harag és neheztelés váltja fel az én gyötrelmeit, és ilyenkor kell kikérni egy további vodkát. Kért egy újabb vodkát. A Fater miatt odaszokott a piacra. Az apjától odacsúsztatott ezresek is főként itt úsztak el, hanglemezekre, könyvekre. Az 1943-as Platón-összesre. Nietzsche-könyvekre. Régi avantgárd folyóiratokra, melyeket ázott könyvhalmok mélyéről ásott elő. Ezek is az elsők közt mentek az antikváriumokba, mikor elkezdte az ivást. De érdekelte minden. A piac maga volt a
