Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 10 szám - Havasréti József: „Ez a tiéd…”
20 párhuzamos valóság. Finom valóságrétegekkel. A nyomor. A reálszocializmus sivár és kisszerű jóléte. A múltba hanyatlott polgári világ. A nyugati divat. Lengyelek akkor még nem voltak. De a piacon (is) széjjelcsúszott minden. Tárgyakra, és azokra, akik e tárgyakat árulták. Nem bírt ránézni az emberekre; többnyire leszegett fejjel járt. Elesett, könyörgő arcok. Fejkendős nénik. Ezt a Bibliát... Kisnyugdíjasok. Olcsón adom... Horgolt mellény, cseh üvegkristály. Rég megholt nagyapa alsónadrágjai, tisztára mosva, egymásra hajtogatva. Ez is kinek kell már. Szódásszifonok. Eozinszobrocskák. Fiam, vedd meg ezt a szép Bibliát. Nepperek sárga répanadrágban, hátranyalt hajjal, mindmegannyi Falco, török bőrdzsekiben. A „Live & Dangerous” nyolcezer forintért. Óraláncos régiségkereskedők, bársonymellényben, a fejükön rongyos szalmakalappal. Fiam, a Bibliát... Olcsó dalfoszlányok, recsegő ütemek, riporterblabla ócska rádiókból, olcsó zene kazettás magnók zörgő belsejéből, állj, vagy lövök, meg a voyage, voyage. Ennyi szart, bazmeg. Megállt egy stand előtt. Semmi különös, régi tucatkönyvek, régi játékok, néhány szép üvegpohár. Egy stósz papír, mindenféle szar, régi hitellevelek, záloglevelek, értékpapírok, részvények, még a Monarchia korából, biztos selejtezett az egyik levéltár. Míg ezeket forgatta, a kezébe került egy rajz. Portré, szignálva. Szignál nélkül is felismerte volna. Ez egy Mednyánszky-rajz, bukott ki a száján. Kikunkorodott, na. Az árus csak nézett. Ha az, akkor az. És akkor mennyit érne, bökte oda végül. Húszezret biztosan, mondta. De talán inkább többet. Maga tudja, fiam. Odaadtam volna háromszáz forintért, de most már... tudja, hogy van ez. Várjanak, jött egy hang, felülről. Felnézett. Magas, tatárarcú férfi, kis hegyes szakállal, szúrós, kipödört bajusszal. Ray Ban napszemüveg. Valami pojáca, naná. Megveszem, mondta a férfi gyorsan. Előszedett egy göngyöleg ezerforintost, a tekercs össze volt gumizva, kigöngyölte, szépen megfelezte. Az ujjai szinte rohantak. A gumiszalag a földre esett; Zoli felvette és odaadta a pasasnak. Az biccentett, aztán az árushoz fordult. Így jó? Az árus elvette a pénzt, a magas férfi a képet és gyorsan odébb állt. Nagy hülye maga fiam, csóválta fejét az árus. Igazi balfácán. Pedig ennyi ésszel sokra is vihetné. „Csak használja is máskor...”, tette hozzá. Gúnyos arccal lengette az ezerforintosokat. Szaros vén strici, gondolta keserűen. Igaz, senki nem baszott át itt senkit. Csak ő, saját magát. „Ennyi ésszel sokra is vihetné...” Valóban. Kért egy újabb vodkát. Elgondolkodott a naiv kis hülyén, aki akkor volt. És aki az is maradt, fűzte gondolatban hozzá. Miért is szólalt meg? Miért okoskodott? Most az övé lehetne a kép. És most eladhatná. Persze tudta, hogy már rég eladta volna. Előkotorta a mobiltelefonját, és egy műkereskedőnél megnézte az aukciós Mednyánszky-rajzokat. Négymillió forint, az ám!
