Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 10 szám - Havasréti József: „Ez a tiéd…”
16 Talált valami repedést, úgy mellmagasságban. Először nem látszott, mert egy illesztés volt tulajdonképpen, két aszfaltlemez között, amit eltömött a purhab. Kivéste onnan a purhabot, aztán a vésővel feszegetni kezdte a feltárult repedést, egyre mélyebben nyomva vésőjét a fekete ragacsba. Aztán ránehezedett. Recsegés, ropogás, újból kihullott a képből egy jelentékeny darab. Bent fémes csillogás. A ládából kivett egy csavarhúzót és kipiszkálta a fémet: egy húsdaráló csillagkése volt az. Nos igen: Ákos röhög a pokolban. Sokat szarakodtak a húsdarálókkal, aztán, hogy beindult az üzlet és ipari méreteket öltött, a Fater szerzett egyet, amely árammal működött. Ákos meg a Fater nem kímélték a gépet, amelyet gyakran pihentetni kellett, mert a túlzott megterhelés felforrósította. A tenyerére fektette a kést, a súlyát próbálgatta, és arra gondolt, hogy ez vajon az eredeti-e, azok egyike, amiket akkor a tényleg ők használtak, vagy Ákos szerzett egyet, egy újat valahonnan. A jó franc se tudja. Ez most már aligha látszott, az idő, meg a többéves szunnyadás bent, abban a fekete latyakban, eléggé elmosta a különbségeket – ha voltak egyáltalán. Most... olyan, mint egy lelet, gondolta. Illetve az is. Eléggé időtlennek látszott. Mint annyiszor, a praktikus funkció tiszta érvényesülése tökéletes formát alkotott, lehetett volna ősi okkult jelkép (az ám, a horogkereszt, gondolta), agyas dizájntermék, amely bőrszíjon lóg egy izmos nyakban, vagy japán dobócsillag. És ehhez a tökéletes kis fémdarabhoz kínos emlékek tapadtak. Zoli hamar elesett ugyanis a kolbásztöltés frontján, nem vált be sehogy sem, és Ákos szép lassan kiszorította onnan. Ákos erős volt, szívós, gyors, és precíz. Dolgozott, mint az őrült, és közben a pénzre gondolt, amit a felfüstölt kolbászért, meg a sütnivaló nyersért a Teleki téri gebinestől kaptak. Zoli undorodott az egésztől, a hús és a zsírszalonna darabolásától, a kimosott bél elfojtott ürülékszagától (amelyet hozzá képzelt, ha érezte, ha nem), és főleg attól, hogy a Fater meg az Ákos nagyokat cuppantva-csemcsegve a nyers tölteléket kóstolgatta. Ákoshoz illett a „nyershúsevő vadság”, ez volt tulajdonképpen az erő, a motor, amely mindvégig hajtotta. Míg ő művészettörténetet magolt és a legújabb elméleteket bújta, Ákos üzletelt. Persze mindenki üzletelt. A festők rámenősek voltak. Reklámgrafika, fotózás, dekormunkák, butikozás, melók a filmgyárban, bármi. De a kolbásztöltés más. Kurvára más. Az nem kreatív munka. Ákost lenézték. De ami nem pusztít el, az ugye erőt ad: Ákos makacs volt, a többieket pedig magasról leszarta. És voltak előnyei annak, hogy nem a művészi munkát hígította fel, nem volt elkurvulás, a festés és a pénzes meló két abszolút külön rekeszben voltak. Az apjára épített, a húsüzemből lopott olcsó nyersanyagra, a darálthúsba kevert pofátlan mennyiségű zsírra (a pecsenyésnek ez teljesen mindegy volt), az alagsorra, ahol gyakran hajnalig töltötték a kolbászt a Faterral, valamint a holtbiztos felvevőpiacra. A divat változott, a butikok néha tönkrementek, a filmgyári meló a gyártásvezetők szeszélyétől és a korrupciótól függött, de a Teleki téren meg a többi nagypiacon mindig lesz lacikonyha. Persze megjegyzések voltak. Aztán Ákos szájon vágott egy okos-
