Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 3. szám - Kabdebó Lóránt: A vers kriminalizálódása (Szabó Lőrinc pályakezdésében, 1920–1930)
54 Találkozás Menekűlsz és nincs kegyelem, menekülsz valami elől, – te tudod, mi a bűnöd! Lelkednek vére melegen ömlik és borzadva tűröd: „Ments meg, ész, álarc, fegyelem!” Lennél vidám, könnyű, igaz, de ucca vagy, bús bűntanya, teli detektívekkel, s mégy bátran, mert ha megriadsz, hátad mögött már ott a fegyver s a kiáltás, hogy te vagy az! Itt állsz mellettem, – bántalak? Tudod: nem szabad félni! Mért? s Mitől? fénylik szemedben, de belül máris omlanak s nőnek eszeveszetten a rejtő kártyavárfalak: falak és szavak, takaró kínok rejtettebb kínokon, páncélok titkaidra, szégyenre, szenvedélyre, – s óh tudod, mind gyönge, mintha csak üveg volna, áruló, törékeny hártya, mely megett akvárium lakóiként teregetik ki vérző kínban féreg-életüket a néző előtt a csupasz idegek. Hiúság s gyanú szemete, gőg, tüskék mérge, csönd s amit dugsz mosolyogva (látom!), ez a bent nyüzsgő fekete nagy éj, óh mondd, barátom, mondd, ember, magad betege, mondd, fáj? birod? – Szánalmamat érzi futva benned a hála
