Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 3. szám - Kabdebó Lóránt: A vers kriminalizálódása (Szabó Lőrinc pályakezdésében, 1920–1930)
28 a daljáték egy változataként máig élő darabban létezik és él tovább. Ha filmet kell újítani, ott lesz leszármazottja, a ma is népszerű krimi (sőt már krimisorozat), ha színházat kell újítani, felbukkan mindig a londoni Soho, Bicska Maxival és Tigris Brownnal, diadalmenetté tette azóta is színpadi folytatását, a musicalt. És ugyanebben a moziban, ahol már csak „a mozireklám hirdeti istennek Apollót”, a cselekvést vesztett honpolgár tehetetlenségéből vagy az életreményét vesztett urak borzongásigényéből megszületik a Kékszakállú-szindróma. Megjelenik filmszerepben, és a nézők sorában a legtisztességesebb polgári életkeretek között élő, legsúlyosabban aberrált bűnelkövető, az újsághírek utóbbi szereplője, a honpolgárok borzongatója. Szabó Lőrinc is éli mesterei, írótársai mindennapi kikapcsolódásra szánt idejét a mozikban. De hogy a gyorsírást is ismeri? Ő is, meg még Tóth Árpád is? Későbbi apósa, Az Est-lapok irodalmi rovatának szerkesztője, és a lapkonszern tulajdonosának, Miklós Andornak bizalmi embere, a „titokzatos doktor”, Mikes Lajos fedezi fel. Ezzel állást szerez, létbiztonságot két költőnek, Tóth Árpádnak és Szabó Lőrincnek. Telefonon érkezett híreket kell lejegyezniök. Ha nem mennek a moziba, munkahelyükön ömlenek rájuk a kriminalizálódott hírek. Szabó Lőrinc utóbb címszerkesztő lesz. Ütős riportcímeket kell rögtönöznie többek között a bűnténytörténeteknek, majd olvasószerkesztőként stilizálja magukat a megírt, krimibe illő történeteket. A mozijeleneteket a valóság kriminológiája kerekíti egésszé a számára. És most már, ha munkahelyét nem akarja elveszíteni, maga is alakítja, szerkeszti ezeket a rémisztő-borzongató történeteket. Ki tudja melyiket éppen ő. Hiába keressük Szabó Lőrinc névtelen munkavégzésének termékeit Az Estlapokat lapozva, sőt ma már az interneten is pergethetve. De kifog rajtunk. Versformátumot teremt ebből a maga számára. Idézzek csak egyetlen, de klasszikus eredményt teremtő történetet. Még nem saját művét, és nem verset. De már klasszikussá váltat! A fiatal egyetemista naponta találkozik a meglett korú prózaíróval, éppen a Centrálban, elbeszélgetnek, hasonló református kollégium növendékei voltak mindketten. Az ifjú naponta tanítja otthonukban németre a mester leányait. És közben „mesélgettem debreceni diákkori emlékeimből”. Például a kollégium jelzőharangjáról a ballagások alkalmával. Idősebb társa leíratja a történetet. És szó szerint átveszi az egyik legjobb magyar – sajnos sokszor csak ifjúságinak tartott – regénybe. Melynek alapszerkezete éppen egy kriminalizált történet. Ilyet szokott „vidéki szerkesztőnk” küldeni. Csakhogy ezúttal Móricz Zsigmond és Szabó Lőrinc beszélgetéseibe hallgattunk bele, és figyelhettük meg, miként tanulmányozza a kezdő költő egy mester módszerét, mert „érdekelt a munkamódszere”.10 Aztán hazamenve a Centrálból, fűtetlen albérleti cellájában Kisnaplójába és leveleibe beleírja, megörökíti mindezt. ▼ 10 „Mikor a Légy jó mindhalálig on dolgozott, én is közöltem vele néhány apróságot a debreceni diákszokásokból. Érdekelt a munkamódszere. Elmeséltem, az érettségiző diákok az utolsó tízpercben hogyan szokták borral, csemegével földíszíteni,
