Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 7-8. szám - Smid Róbert: A kifáradás lehetőségei – a fiatal líra néhány összefüggő nyomvonala napjainkban
146 kötetben nem különülnek el a fehér és fekete versek, sokkal inkább egyetlen, harmonikusan kibomló történetté áll össze a kötet, amelyben a versek következetesen egymásra válaszolnak, éppen úgy, mint egy tankönyvi nyitás egymásra következő lépései, amelyben a játékosok – ebben az esetben a költő – keresik ugyan a lehetőséget az előírt sémáktól való elszakadásra, ám erre vagy képtelenek, vagy nem látnak az előírt mintákon kívül más – jobb – lehetőséget. (Visszakanyarodva a Martinović-Murey mérkőzéshez, melynek elemzéséhez – a versekkel ellentétben – már felhasználható számítógépes segítség, az látszik, hogy egyik játékos sem volt képes érdemi – egy gyalognál többet érő – előnyt szerezni.) Ugyanakkor az eddig kifejtett, sakkjátszma által inspirált olvasatot csak a kötet tartalomjegyzéke kínálja fel – amennyiben a kötet elejéről indulunk, akkor egy jóval összetettebb kép rajzolódik ki, ám még így is jól érezhetően áll össze egy közel sem hétköznapi fejlődés- és elszakadástörténetté, így játszva ügyesen többszörös szinten is a konceptkötet mostanában újra felívelni látszó műfajával. Nem lehet hétköznapinak nevezni, hiszen mélyebbről indul, mint azt megszokhattuk, és árnyaltabban jeleníti meg az apafigurától való elszakadás vágyát és az elszakadás voltaképpeni drámamentességét, mint az az ilyen jellegű történetekből megszokhattuk. Kezdetben az apafigura nézőpontjából az ő kiterjesztéseként jelenik meg, olyan szinten, hogy a lírai én magát is tárgyszerűen aposztrofálja („beszéltem, ahogy a bútorok beszélnek”; a lényeg alatt a por , 13), olyannyira, hogy a tárgyszerű képzetek nemcsak az apa esetében jelennek meg, hanem más személyes viszonyaiban is hangsúlyos szerepet kap a tárgyakon keresztüli mediatizáltság („úgy figyeltem/ zsebemben a telefont/ ahogy egy sebesült/ figyeli a fájó testrészt.” átmenteni, 21). Holott nem jelentéktelen szerepet tölt be ebben a családban a gyer mek – az apró, jellegtelen munkák elvégzése (mint például a seprés) olyan alappá válik, mellyel szemben az apja is felépíti magát („képtelenség felérnem hozzád. / városfalaidra rendre felkenődöm” a magasugró panasza arról, hogy valami másnak született, 17). Az apa és gyermeke között meghúzódó kapocs erősebb annál, hogy a puszta jelenléten alapuljon, hatása még az otthonról való elkerülés, a klasszikus kollégiumi élmények megjelenése után is megmarad (az elmozdulás lehetőségei ). Épp ennek a kapcsolatnak a drámamentes le nem zárulása az, ami a leginkább zavaró a verseket olvasva. Bár a kötet erőteljes első 40, majd a lezárás szintén hangsúlyos oldalai között az apaviszony eltűnik, ezzel pedig – bár a versek itt is megállják a helyüket – eltűnik az addig elég erőteljesen jelenlévő kompozíciós erő, a versek a generációváltás problémáival kezdenek foglalkozni, az eddig meghatározó apa-gyerek viszony tudat háttérbe szorulása ugyanakkor hangsúlyosan bejelentésre kerül (interjú a megterített asztallal , 38). Innentől kezdve a személyes tapasztalat bár megmarad, de nemegyszer az anekdotikus történetmesélés kerül előtérbe, melyre többször is rájátszik a közmondá-
