Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 7-8. szám - Smid Róbert: A kifáradás lehetőségei – a fiatal líra néhány összefüggő nyomvonala napjainkban
107 ma Fedon, hogyha túl- / éli azt az évet, ha Isten nem tolakszik belém, / ő pedig megmarad. Akkoriban vittek el óvodába, / a halállal is akkor találkoztam, mert Nagymama / meghalt, szóval épp mikor kellett volna, elment / ez a gyönyörű lángész.” [Patyik Fedon, ha élne ]). Vajna Ádám debütkötete, az Oda is a próteuszi játékra példa, rigmusosságával a szocialista dalok és szerzemények költészeti normává emelését hajtja végre spanyol hercegnők és brit ornitológusok ars poeticáiban. A beszédmód imitálásával és az így kapott passzusok beillesztésével a versek egyben rávilágítanak a propagandadaloknak a mondókákkal és a népdalokkal fennálló rokonságára is. Teszik mindezt a közös poetikai eszköztár felmutatásával, elsősorban az ismétlések különböző fajtáival, mint amilyen a reduplikáció egy adott szón belül („denevérvér” [J ú liám védő szentje]), az anadiplózis („Kihúzni a kútból három veder vizet, / Három veder vizet kell vigyek uramnak” [Németh Eszter ura ]) vagy az anafora („Júliám szeretem, Júliám otthagyom” [Júliám védőszentje ]), valamint a közös műveltségelemekre építve. Ez utóbbihoz tartozik, hogy a leggyakrabban megidézett klasszikus mű Aranytól A walesi bárdok (pl. Egy szerelem lehetőségei , A longobárdok híres királya , Sir Walter Lawry Buller élete), de előkerül Tamási Lajos ismert ’56-os verscímének átütemezése is a Védőszentem c. versben („a vér úgyis fekete. // A pesti utcán piros.”). A kötet fel is teszi a kérdést: milyen közéleti regiszter azonosítható líraiként, illetve a költészet milyen potenciállal rendelkezik a politikai tétek terén? Az új, egyébként is, mit akar hatott itt az őrgróf? című kötet erre markáns válasszal is szolgál. Megmarad benne a szocreál népiesség („támad egy új fejedelem / [...] majd országa szerződéseit eltörölvén / új sorsot szab a benne lakóknak. / sűrűn vet kalászt a gabona, / kövérre hízik a jószág, / a tornyok a magasba törnek, / s a nép végtére is elfelejti a rosszat” [történelem] ), de alapvetően az anakronizmusokra kezd építeni Szálinger módjára. A setőfi pándor felütése, hogy „forradalom van egy európai országban” bár eszünkbe juttathatja a „Lakodalom van a mi utcánkban” kezdetű mulatóst, de lényegesebb a versben a már elmúlt állapot elképzelése és idealizálása, „hogy milyen jó lenne / a rendszerváltást követő pezsgő években / verset írni a versírás nehézségeiről”. A dal a bőségről a nosztalgiaműködést még plasztikusabbá teszi, amikor a gróf mint egy most már szeretett, mert elmúlt uralkodó osztály kivételes tagja jelenik meg: „[...] mutatott apád egy távolban / omladozó istállóépületre, ott született / a gróf, a szalma között, kék szemű gyermek, idő sem volt kihívni a bábát. / azok még emberek voltak, csapta le / ilyenkor fél kézzel a csomagtartót”. A gróf krisztusi alakként csak a misztikus-szakrális kontextusban tűnik fel mint hozzáférhető, a nosztalgia jól ismert nyelvi paneljeiben („azok még emberek voltak, csapta le”) létező entitás, amely megragadhatóságában a jelen sivársága elé is tükröt tart. Az egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf? kérdés így e tükrözött jelen viszonyai között olyan értelem ben is érvényesül, hogy miért ide született, nem érdemeltük meg, nem illik ide. A kiemelkedő esemény visszamenőleges megkonstruáltsága, pátosszal feltöltése
