Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Orosz István: Emlékek apámról XIII.
90 múlva levelet kaptam, a kuratórium összeült, és nagyvonalúan elfogadta ajándékomat. Nem emlékszem, hogy a thanks (köszönet) szó szerepelt volna a levélben. Júl. 9. (hétfő) Megjelent a Forrás nak az utóbbi évtizedet áttekintő dupla száma. Beszélgetés a jelesebb munkatársakkal. Néhányan engem is emlegetnek O. Laci bácsinak nevezve. Megkeresem: Pintér Lajos és Komáromi bácsizza – és Szekér. Ez alighanem az interjú szerkesztése közben becsúszott baki. Volt ugyan köztük tíz év, de bácsizás azért soha. Mindazonáltal tényleg egyre bácsisabb. Nagyothall, bottal jár, elesik úgy is, eltöri a szemüvegét, hetekig a régit használja, amivel alig lát. Rosszul alszik. Lassan telnek, de gyorsan múlnak a napok – írja. Egyre kevesebb fölhívható ismerőse marad. Április 5-én meghal Szabadi Sanyi, akivel, lévén Németországban élt, főleg telefonon és levélben érintkezett. Júl. 16. (hétfő) Születésnapomon a családon kívül Péter Laci köszöntött telefonon. István személyesen, Görömbei András nekem dedikált könyvét hozta. A naplót 2012 végéig viszonylag rendszeresen írja, aztán egy váratlan mondat – Semmi értelme sincs, hogy ezt így folytassam –, s utána már csak néhány rövid bejegyzés következik. A zömük az egészségi állapotukkal, az időjárással és az istenhittel kapcsolatos. Politikáról, olvasmányokról már nem nagyon ír, leszámítva az újra meg újra kézbe vett Varázshegyet (már nem tetszik annyira), illetve egy másik könyvet... 2013. jún. 25. (kedd) Elolvastam István Sakkparti a szigeten című Gorkijról, Leninről szóló, egy Caprin készült fotón szereplőket bemutató elbeszélését. Elképesztő, mi mindent tud róluk. (...) Kéziratban olvasta, mert a könyv csak 2015-ben jelent meg. Júl. 14. (vas.) Meghalt Szekér Bandi. Júl. 21. (vas.) Tegnap volt Szekér Bandi temetése. István meg Andi volt kint a köztemetőben, én a hőség miatt nem. Aug. 3. (szombat) Sári Barkaszón meghalt. (...) Majdnem egyéves szünet után: 2014. jún. 2. (hétfő) Szombaton megvolt O. Marci esküvője. Mi csak innen távolból gondoltunk rájuk. Egyre jobban érezzük az öregség terhét, különösen én. Ez a három sor a napló utolsó, dátummal ellátott bejegyzése. Idézhetnék további naplóoldalakat, azokat azonban már nem ő írta. 2015 januárjában találtunk egy ápolónőt, Orsit, aki először csak néhány naponként, majd napi rendszerességgel látogatta szüleinket, s úgynevezett „gondozási naplót” kezdett írni. Apám, aki kezdetben elutasító volt, végül megkedvelte az erős, fiatal hölgyet, különösen, amikor kiderült, Csépáról való ő is. Egyszer, amikor hosszabban voltam együtt vele (Izsákra autóztunk, ahol egy vállalkozó „minden igényt kielégítő” kórházi ágyakat árult), elmesélte az életét. Szülei öngyilkosok lettek, egy árvaházban nőtt föl. Szomorú sorsa ellenére friss volt, mosolygós, életvidám, s ez a környezetére is átsugárzott. Apám mellett úgy láttam őt, ahogy az
