Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 7-8. szám - Smid Róbert: A kifáradás lehetőségei – a fiatal líra néhány összefüggő nyomvonala napjainkban
100 a ki nem különítés mint hangsúlyozott differencializálhatatlanság mindenképp pozitív és innovatív lépésként jelenik meg abban, hogy a politikát a személyiség legkonstitutívabb részeként, a közéleti diskurzust pedig a megszólalás eminens feltételeként, leválaszthatatlan részeként mutatja fel. Ahová mások a traumákat tették (például az apa halálát Balogh Ádám Nyers e vagy Terék Anna Háttal a Napnakja), a Konstruktív bizalmatlansági indítvány oda helyezte a politikát, és bár úgy tűnik, hogy ezzel elzárta maga elől az utat, hogy bármilyen jelentősnek vagy autentikusnak mondható cselekvési javaslatot tehessen, a versbeszédnek erre az eredendő traumatizáltságára mutat vissza valamennyi fásult, spleenszerű megnyilvánulás. Ez az értékmentes, kilúgozott, szenvtelen beszédmód azonban más, mint amit Izsónál vagy Juhásznál láttunk, és inkább a ké sőbb tárgyalandó Vajna Ádám új kötetének rövid betétverseivel („éjjel kettő van, / de nem tudsz elaludni, / ezért megnézel / egy nagyon jó háborús filmet, / majd aláírsz egy online petíciót / a kiskunfélegyházi fegyvergyár ellen.” [egy katona mindig parancsokat követ, de egy harcos csak a szívét követheti]) mutat rokonságot, amelyeknél az irónia elpárolog, mert inkább komolyan vennénk olvasóként (hiszen van tapasztalatunk az ilyesfajta viselkedésről), de eközben újra érvényesül is, mert nem akarjuk komolyan venni az olyasfajta kijelentéseket, mint Vidánál, hogy a társadalmi szerepvállalás tényleg csak ennyi lenne: „ez a könyv rólam szól, / nem rólatok. társadalmi szerepet vállalok. / vörös vagy narancssárga, piros, fehér, zöld, / igen, most még dönthetek jól, / ez az utolsó sanszom” (Ez a kiadó társadalmi szerepet vállal ). Hinni akarjuk, hogy ironizál, amikor a könyve borítójának színe tűnik a legmesszehatóbb döntésnek a közegé ben. 2. A második irány egy olyan mozgás, amely egymástól távol eső versbeszédeket és tematikákat kapcsol össze. Jelentősége abban áll, hogy a metafizikai bölcselet és a nyelvhúsos játék közötti eleve elég reduktív dichotómiát a költészetben egy újfajta, hiperreflektált szubjektivitás révén kívánja felülírni. Ha a fiatal lírán érzünk bizonyos hajlamot az obszesszív önmaga körül forgásra, akkor az érzékelés folyamatának megértése, érzékelés és artikuláció kapcsolata, illetve e kapcsolat nyelvi megragadása a célja a spirálszerűen működő versbeszédnek. Makáry Sebestyén Deltájában ez a spirálszerűség a természet és az én, a ciklikus időtapasztalat és a lineáris törté nelem között érvényesül. Erre példa a Szarvasbogarak című darab, amelynek pontos meghatározásai („Egy nőstény szarvasbogár repült / a bal com bomra, szemből, az ágyék alá”) nem az érzékletek intenzifikálódásához, hanem az emlékezés beindításához vezetnek, amelyet megszakít az ellipszis az élet folytonosságának megszakításáról („és mintegy az élet folytonosságát”), e megszakítottság,
