Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 7-8. szám - Smid Róbert: A kifáradás lehetőségei – a fiatal líra néhány összefüggő nyomvonala napjainkban
101 történetbefejezetlenség, diszkurzív hiány által megképezve egy rekurziót a saját genealógiára (melynek alapja a bogár-golyó azonosítás: „pontosan oda, ahová / dédnagyapám golyót kapott a Don felé tartva”), amit a megszólaló az ellipszissel a rekurzió mellett egyúttal ugyanúgy felfüggeszt – az azonosítás defigurálásával felszámolva ezt a genealógialáncot azzal párhuzamosan, hogy lefejti magáról a szarvasbogarat –, ahogy az emlék elbeszélését is berekeszti. Ám a szarvasbogár lábainak kiakasztása, az emlékezetprotézis leválasztása maga is egy fizikai kapcsolat, amely különbözik az ágyék alatti tartózkodástól (itt a megszólaló is erőt fejt ki, egyben erő-ellenerő játéka fokozódik), ennyiben pedig a kölcsönös érzékelés klimaxához érünk el (miközben az emlékezés mint narratív esemény, a nagypapával való kapcsolat genealógiai megalapozása a szarvasbogáron keresztül berekesztődik): a beszélő a saját szégyenérzetét (mivel az ágyék alatt van a bogár, ezért „[a] szárnyfedők kinyitása, / és a nagy, hártyás szárnyak kiteregetése / túl intim lenne”) mintegy zsigeri szinten transzponálja a bogárra. A két test kiazmusa, ahogy a megszólaló és a bogár egyszerre mozdulnak, azonban már az utóbbitól jövő idegi akaratra épít, amelyet az átjuttat a megszólalóba, ezzel kétirányúvá téve szimultán testműködésüket – tropológiai szempontból pedig e kapcsolat az antropomorfizmus működésének leírását szolgáltatja. A természetről való beszédnek a saját testre, emlékezetre, érzékelésre visz szahatása Korpa Tamás A lombhullásról egy júliusi tölggyel című kötetében is ott van, valahányszor a naturalizáció mint nyelvi aktus nemcsak egy újfajta organikusságot dúcol alá – amely nem mellesleg a jelviszonyra is kiterjed, amennyiben a megszólaló és a megszólított kölcsönös meghatározását végzi el az apostrophé és a prosopopoeia beírásakor –, de egyben arra is rávilágít, hogy a nyelv nem függetleníthető az élővilágba foglaltság tapasztalatától.6 Korpa kötete a természetet a nyelvhez hasonlóan olyan terepként prezentálja, ahol lehetséges a mellérendelés olyankor is, ha a nyelven kívüli valóság fogalmi rendszere szerint ellentétnek kellene érvényesülnie. A Cukrová homoľa (105 m) -ben az arcüreg és a mélyedés hasonlósági alapon adják ki ugyanazt a rezonanciát, míg a „hogy megkeményedjenek a dobhártyáid, / és agyonhallgatott héjakként hulljanak a lábad elé” felszólítás a „hallgatás” ellentétes jelentéseit foglalja magában: a héjak lehetnek halkak, elné mítottak és sokszor meghallgatottak is. Ugyanez a többértelműség válik versszervezővé akkor, amikor a Havrania skala (770 m) -ben a „a többi oda lent finom percegés. az óramutatók / haláltusája a műszer elfehéredő pástján, csuklódon” sor és a verszáró „s legyen volt” összefüggéseiben az előbbi sercegést felidéző onomatopoeikus hipogrammája („percegés”) miatt az utóbbinál a „volt” a feszültség mértékegységeként is olvasható. Az akusztikum az egyik Hradisko ▼ 6 Vö. Kolozsi Blanka, „lev élzaj, éber másolás”, Tiszatáj, 2021/5, 90.
