Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 7-8. szám - Smid Róbert: A kifáradás lehetőségei – a fiatal líra néhány összefüggő nyomvonala napjainkban
99 átfogalmazza túlélőgyakorlatokká, ezzel pedig valamennyi megszólalói kijelentést besorolhatatlanná tesz a privát és a publikus dichotómiája által hagyományosan uralt közéleti diskurzusrendszerben. Mindkét kötetben az E/1-es és E/3-as megszólalások közötti váltogatás, a beszéd eltávolításának igénye, amelynek fonákjaként az mégis visszaér eredeti szubjektumához (vö. „Bizonyos tekintetben átértünk a túloldalra, /mondom eleve kurzívan, mert már az első / kimondáskor magamtól idézek, van ez így” [Túloldal ]), és a múlt idő gyakori használata befejezett projekt ként, már berendezkedettként állítja elénk azt a szubjektumot, amelyről a versek szólnak. A jövőbe tekintés pedig csak fenyegetést vagy keserű bizonytalanságot hordoz magában: „Féltve őrzött tárgyaink mikor vesznek majd el?” (Berendezkedés ). Az egyetlen célravezető cselekvésnek a felülemelkedés bizonyul a szó valamennyi értelmében (bár a minőségi kiemelkedést az előző kötet A síkból kiemelkedne, feltöl tődne darabja egyértelműen kigúnyolja a sz ó szerintiesítéssel az olyan hasonlatok ban, mint „Akkor egyszeriben, mint valami hirtelen vett, / nagy levegővel felfújt luftballon, a síkból / kiemelkedne, feltöltődne élete mindenféle / izgalommal és büszkeséggel”) a Nincs itt semmi látnivaló darabjaiban: „E kicsinyességen felül emelkedni talán / egy munkaidején túl bekapcsolva maradt / űrszonda bámész géptekintete szükségeltetne” (Mák ). A felülemelkedés ugyanis az egyetlen gesztus, amely a rögzült, berendezkedett életszerkezetek nihiljét ha megtörni nem képes is, legalább a nihil számára valamennyi idegenséget, újbóli egzotikumot kölcsönöz, az így kapott „tétova kontúrok” (Lenyomat ) és „életlenül pontos” ( Hogy is lehetne ) látványok pedig újra bírnak valamifajta kiismerhetetlenséggel, élményszerűséggel. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha ilyen erőteljes a közéleti beszédmód jelenléte a fiatal lírában, akkor a kritika mégis miért fogadta fanyalogva Vida Kamilla Konstruktív bizalmatlansági indítvány című kötetét? Különösen érdekes a helyzet, ha tekintetbe vesszük, hogy az Nemes Z. Márió Barokk Feminá ját köve tően jelent meg, tehát az irodalmi nyilvánosság már hozzá volt szokva a konkrét események valóságreferenciáinak átdolgozásához. Ahogy azt Urbán Bálint alapos kritikájában megállapítja, Nemes Z. kötetében az irodalmi, a publikus és a privát szimbolikus tereinek metszéspontjaként áll elő 2006 ősze.4 Vida tabusértése ezért abban állhat, hogy sem a Nyerges-féle befejezettséget, sem pedig a Nemes Z.-féle újraértést nem követte, ezért találóan, ha nem is teljes mértékben jogosan állapíthatta meg a Konstruktív bizalmatlansági indítvány ról Zelei Dávid, hogy abban nincs pezsgés. Vagyis hiányzik belőle egy olyan performatívum érvényesülése, amelyet elvárnánk az ilyesfajta téteket mozgató költészettől: nem kínál sem javaslatokat, sem a nemzedékéből kikülönülő tapasztalategyüttest.5 Vidánál azonban ▼ 4 Urbán Bálint, A barokk és az ideológia, Kalligram 2020/6, 84. 5 Zelei Dávid, Spleenné lett magyar hazátok, ÉS , 2021. aug. 27.
