Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 7-8. szám - Smid Róbert: A kifáradás lehetőségei – a fiatal líra néhány összefüggő nyomvonala napjainkban
98 másrészt viszont korlátozzák is az élőlényt. A Magánzárka , Magánbiológia , Az utolsó kérés vagy A szakadás helye című versekben megjelenő terrárium, akvárium vagy burok képei ennek feszültségét hordozzák magukban, egyszersmind rámutatnak a kialakított életterek mesterségességére is. A másik példa a nyílt ideologizálástól tartózkodó versbeszédre Juhász Tibor Amire telikje, amely Mohácsi Balázs rosszallását is kiváltotta, 3 részben azért, mert a kritikus hiányolta a performatívumot belőle, vagyis a kötet szerinte nem járul hozzá a költészet valahogyan felfogott társadalmi szerepvállalásához a minima lizmusra redukált beszédmódjával. Mindazonáltal érdemes figyelni arra, hogy az Amire telik a hangkölcsönzést teszi meg uralkodó alakzatának: ám kevésbé az elesetteknek ad nyelvet, inkább az azok mellett élők véleményét emeli be a versbeszédbe. Ez a lépés nem eredményez homogén szólamot, ennek oka pedig nemcsak abban keresendő, hogy a versek szociológiai esettanulmányokat is magukba építenek – hogy pontosan miket, arról a kötet végén található irodalomjegyzék ad felvilágosítást –, hanem a „mi” és az „ők” különböző viszonyainak bemutatásában is. Bár a „mi” különít el, de az „ők” megkülönböztetése a saját érdekükben szükségszerű: „Állatok, így nevezzük őket, / és a szegregátumra, mondjuk, / miattuk van szükség” (Szükség ). A kötet egyik legsűrűbb verse az Eladósor , ahol a közbeszéd sztereotípiái, az emberi méltóság etikai kérdése és a jog védelmének egymás mellé helyezése nemcsak kirajzolja azt a nyelvi sokrétűséget, amellyel az „ők” kikülönítése megképződik, de ennek köszönhetően bizonyos kifejezések asszociációs hálóját (mint pl. a „vérmérséklet”-é) a szöveg a befogadásban kiterjeszti más rögzült kifejezésekre is (pl. hogy valakinek a „vérében van” valami, vagy „rossz vér” van benne). Ebben a polifóniában eltűnik az egyes szám első személyű megszólalás, a helyét pedig átveszi a sztereotípiákból ácsolt, ridegségével tárgyilagosnak beállított diskurzus. Ennyiben pedig a versek – és itt bizonyítja Juhász lírája, mennyivel másabb minőségi szinten mozog a szakmányban készülő szegénységtémájú, gyakran „nyomorpornóba” hajló írásokhoz képest – nem elsősorban a nyomort, a kiközösítettséget és a nélkülözést közvetítik, hanem azokat a beszédmódokat, ahogyan a szegregáció nyelvileg megképződik az alapmetaforáinkkal. A fiatal lírában az a szándék, hogy a szerzők reflektáljanak a nemcsak aktuálpolitikailag értve megváltozott viszonyokra, nem teljesülhet akkor, ha az örökölt költészeti spektrum mindössze csak ki van terjesztve anélkül, hogy a referencia és a költői nyelv működésében új konstellációkat hozna létre. Érdekes ebből a szem pontból Nyerges Gábor Ádám lassan változó versbeszéde, amely a Berendezkedés ben és az azt folytató, frissen megjelent Nincs itt semmi látnivaló ban az itthon egyéb ként éppen Borbély és Berszán István által tárgyalt életgyakorlatok teorémáját ▼ 3 Mohácsi Balázs, A szegénység krónikása, Alföld Online , 2021. 09. 16.
