Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 7-8. szám - Mucha Dorka: Lana Del Rey
49 Mucha Dorka Lana Del Rey Az előadás után ír egy üzenetet, hogy várjam meg. Addig elszívok egy cigit, van egy kósza pillanat, amikor úgy érzem, egyedül kell lennem, mert nem bírom ezt az egészet. Szerencsétlenkedek a cigicsikkel, mert sehol egy kuka, amikor végre kijön a kávézóból. Felajánlja, hogy hazavisz, ami egyszerre esik nagyon jól és ijeszt meg. Hatalmas autója van, talán ezeket hívják kombinak, fogalmam sincs, mert nem érdekelt soha sem, az ajtót nem kinyitod, hanem oldalra húzod. Egy pillanatra zavarba jövök, megfordul a fejemben, hogy inkább hátra kellene ülnöm, el kellene húzni ezt az óriási ajtót, valamit gagyogok apám autójáról, amit képtelen vagyok vezetni, és végül feltépem az első üléshez az ajtót, beülök az anyósülésre mellé. Túl magabiztosnak tűnik, én pedig szeretnék elsüllyedni, mert biztos, cigiszagom van, vagy még rosszabb, ha viszkiszagom, még remegek kicsit a kinti hidegtől. Lassan indul el, lassan dönti el, hogy merre kellene menni, olyan lassan megyünk a körúton, hogy belehalok. Azért megy ilyen lassan, hogy beszélhessünk, bár nyilván ezt is túlgondolom. Rá sem merek nézni, a szemébe pedig végképp nem. Cirka három órával korábban még egy asztal szélén egyensúlyozok a táskámmal. Kis kávézó különterme, rengeteg túlöltözött bölcsészlánnyal. Mindannyian az előadásra várunk, amit ő fog tartani. A terem két legtávolabbi végéből két lány úgy méreget, mintha az anyjukat öltem volna meg. Érkezik még négy lány, és átfut az agyamon, ha ezek összefognak, belőlem nem marad semmi. Ők már hetek óta járnak erre a rendezvényre, én meg csak beállítok, biztos, már összeszokott társaság, magyarázom magamnak. Vagy mint a kiéhezett farkasok, érzik a félelmemet. Végül az egyik óvatosan rákérdez, hogy voltam-e már máskor is ilyen előadáson. Miért jöttem és honnan tudok róla. Még csak válaszolni sem tudok, sorra jönnek az emberek, én is meglepődök, de végre egy fiú is, aki a többiekkel ellentétben kedvesen köszön. Megjelenik egy lány hatalmas rajzolt szemöldökkel. Tetőtől talpig beszkennel, én leizzadok, mire felteszi a kérdést, amit pár perccel korábban a többiek is: minek jöttem el. Válaszolni nem tudok, még magamnak sem, de így, hogy ketten is úgy érezték, hogy tudni akarják, kellemetlenül érzem magam. Elnézést kérek, kimegyek és beállok a végeláthatatlan sorba a pulthoz, hogy még mielőtt elkezdődik ez a magánszeánsz a belvárosi művészkávézóban, legalább igyak egyet, az órára pedig bevihessek még egyet. A sor nem halad, toporgok, kínosan mosolygok mindenkire magam körül. Megjelenik mögöttem. Én is meglepődök, mekkorát dobban a szívem, mennyivel jobban érzem magam hirtelen. Szeretném megölelni, de valahogy helytelennek tűnik, mintha valamilyen bűnt követnék el. Elhessegetem a gondolatot is, ahogy
