Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 6. szám - Murzsa Tímea: A festés mint messianisztikus tett (Pap Károly: A nyolcadik stáció)
77 maga se tudta volna igazán megmondani, s ha barátai kérdezgették, nógatták, ő csak mosolyogva tűnődött el, maga se tudja igazán, ideje, pénze valahogy mindig elfolyik. [...] Kék szeme meghervadt, tenyere magától kifordult, koldusmódra, lábai az aggodalomtól összébb dugták a fejüket, s mintha finom orra is belapult volna, [...] egyszerre törékeny, ágrólszakadt, ijedt gyermekké görnyedt.”32 Fontos kiemelni azonban, hogy Leviát nem ugyanolyan mértékben hordozza a jézusi tulajdonságokat, mint Pap Károly első regényének főhőse, Mikáél. Ez az alakváltozat egy gyarlóbb Krisztus-más. Ez több ponton is tetten érhető a szövegben: Leviátot „gyakran kínozta a nagyravágyás. Minthogy azonban szelíd volt a természete, nagyravágyása is szelíden kínozta őt”33 – mondja róla a narrátor, máskor pedig így fogalmaz vele kapcsolatban: „mintha gőg villant volna fel szelíd kék szemében: a képzelet gőgje és szeszélye”.34 Az alkotás tehát nem csak a szeretet jegyében történik, ahogy azt a szerző ars poeticája sugallja, hiszen Leviátot nagyratörő vágyai is hajtják. Ezért is hiheti azt, hogy képes lesz egy olyan műalkotást létrehozni, ami megváltoztatja a bírót: „ha jobb volna a Krisztusom, akkor láttára a főbíróban talán elhallgatott volna a gonosz képzelődés”.35 A plébános rámutat ennek az elképzelésnek a lehetetlenségére: „egy képtől igazán nem szabad ilyet elvárni”.36 Leviát abban is eltér a Megszabadítottál a haláltól főhősétől, hogy esetében a belső késztetés mintha nem lenne elég erős: a festő szinte összes képének megfestését halogatja, és amikor a stációkép készítésekor nehézségekbe ütközik, akkor legszívesebben a menekülést választaná: „El akar pusztítani! – kiáltotta rekedten a fájdalomtól –, de mért pusztuljak el? Ha egyszer nem bírom úgy, ahogy kellene, hát akkor nem bírom! Elveszek, csak azért, mert kicsiny és kevés vagyok ehhez? Inkább menni, menni akarok, elég volt!”37 Ebben a jelenetben ahelyett, hogy az őt körülvevő özvegyeknek erőt adna (mint az általa festett stációképen szereplő Krisztus, aki helyzete ellenére is vigasztalja az őt kísérő asszonyokat), nekik kell őt támogatniuk. Felelőtlenségét az is jelzi, hogy mikor a főbíró utasítására elhagyja a falut, megkönnyebbül, és mintha előre tudná, hogy ígérete ellenére nem fogja folytatni a stációképek festését: „Ígéretében, amit a vénleánynak tett, maga se nagyon bízott. Ha Bottyánt ott találja is az erdőben, a nagy fák, vízmosások tövén, ahol a pókok szövögetik hálóálmaikat a legyekről, a bogarak nászi táncot röpdösnek, vajon lesz-e kedve, ereje az effajta erőfeszítésekhez, mint ez a nyolcadik stáció?”38 ▼ 32 Uo., 7. 33 Uo., 5. 34 Uo., 43. 35 Uo., 112. 36 Uo. 37 Uo., 76. 38 Uo., 145.
