Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 6. szám - Alekszandr Szergejevics Puskin: Az antiár-fa; Kihunyt a nap fénylő korongja; Az égen oszladoz a fellegek raja; Szabadság árva magvetője; Bacchusi dal; Dadámnak; A Kaukázus; Kolostor a Kazbeken; Szent szerzetes atyák, és nők, telvén erénnyel; Ha túl a városon bóklászom egymagam (versek) (Soproni András fordításai)
53 Majd új kalandokat kerestem, S elhagytalak, honomnak tájai; S elhagytalak, kik nőttek élvezetben, Ti percnyi ifjúság perces barátai. S ti is, szép társaim az édes vétkezésben, Kiknek feláldozám, szerelmetlen, magam, Nyugalmam, hírnevem, szabadságom, szavam, Ti is feledve már, szépséges árulóim, Arany tavaszidőn, ti, titkos csábítóim, Feledve mindahány... De annyi év után A szív sajgó sebét idő sem orvosolta... Suhogj, suhogj felül, kezes vitorla, Zúgj, háborogj alant, borongó óceán... Az égen oszladoz a fellegek raja Az égen oszladoz a fellegek raja; Közöttük ott búsongsz te, este csillaga, Ezüstös sugarad dereng a hervadt rónán, Az alvó öblön és a szirt sötétlő ormán; Elnézem estidőn halványló fényedet, Mely ébreszt itt belül alvó emlékeket. Emlékszem: hajdanán hogyan szálltál az égre Az édes táj fölé, hol csend honol s a béke, Hol illatoznak a szendergő mirtusok, Sudárló jegenyék, sötétlő ciprusok, Hol déli tengerár hullámzik, zúgva halkan, Hol a hegyek között sétáltam egymagamban, Lesvén telt szívvel és tűnődve tétlenül, Hogy a viskók fölé sötétlő éj terül – S egy ifjú lány soká kereste fönn a fényed, Társnőinek saját nevén nevezve téged.
