Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 6. szám - Alekszandr Szergejevics Puskin: Az antiár-fa; Kihunyt a nap fénylő korongja; Az égen oszladoz a fellegek raja; Szabadság árva magvetője; Bacchusi dal; Dadámnak; A Kaukázus; Kolostor a Kazbeken; Szent szerzetes atyák, és nők, telvén erénnyel; Ha túl a városon bóklászom egymagam (versek) (Soproni András fordításai)
51 Alekszandr Szergejevics Puskin Az antiár-fa A pusztán, hol a holt határ Tikkadtan izzik nap hevében, Zord őrszem: antiár-fa áll, Magányosan a mindenségben. A szomjú sztyepp e gyermekét A harag napján sarjadzhatta, S halott zöldjét s gyökérzetét Halálos méreggel itatta. Így kérgiből méreg fakad, Mely délre végigolvad rajta, Estére megdermed, s marad Borostyánszínű sűrű gyanta. Madár e fára nem repül, A tigris elkerüli messze, Vihar ha táncolja körül, Vágtat tovább dögvészt lehelve. S ha egy-egy arra tévedő Felhő bozontját meglocsolja, Az ágakról már mérgező Eső szivárog a homokba. De volt egy ember, emberét Ki elparancsolá a fához, Az útnak indult, s visszatért Hajnalra méreggel urához. Hozott gyilkos gyantát neki, S hozzá egy fonnyadt, sárga ágat. Arcát verejték verte ki, A homloka halotti sápadt.
