Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 6. szám - Lengyel András: Az értelmiségivé válás cselédlépcsőjén II.
31 Lengyel András Az értelmiségivé válás cselédlépcsőjén II. Szegedi főiskolai éveim – lapok egy önéletrajzból Én, ma már tudom, a marginalitást választottam, s a kritikai elkülönülés lehetséges formáit kerestem egy életen át, lázongások és megalkuvások közt sodródva. A főiskolai, közelebbről a tanszéki „klíma” legjobb, utólag is valamennyire megfogható és értelmezhető kifejeződése az úgynevezett „szakestek” („töribulik”) voltak, ezeknek légköre utólag is sok mindent elárul akkori magunkról. Ezek a bulik a nagy kollektív megnyilatkozás alkalmait jelentették, szórakozás formájában, s amikor az alkoholfogyasztás és a szabad, kötetlen beszélgetések légkörében föllazuló emberek közös éneklésbe fogtak, habitusuk, kultúrájuk öntudatlan mélyrétegei is fölszínre kerültek. Megmutatkozott a közösség rejtett, igazi arca. Ha ezekről magnó- vagy filmfelvétel állna rendelkezésre, amelyeket minuciózus elemzésnek lehetne alávetni, nagyon gazdag gondolkodás- és mentalitástörténeti tapasztalat válna hozzáférhetővé. Nagyon sok meglepetéssel, senki által végig nem gondolt összefüggés fölismerésével, egészen a finom részletekig. Emlékeim alapján, s a többé-kevésbé rekonstruálható „repertoár” figyelembevételével egykét következtetés, úgy hiszem, még most is levonható. Azok a nóták ugyanis, amelyek e bulik standard „számai” voltak, buliról bulira ismétlődtek, egy implicit hagyomány alakulásába engednek bepillantani. Hogy miket énekelt a társaság? Sok cím már elmosódott emlékeimben, de megkérdezve a hajdani résztvevőket, közösen néhány címet jól meg lehet fogni. A hellyel (Szegeddel) való azonosulást, a diákmurik hagyományos koreográfiája szerint kifejező nóta volt például ez: A szegedi sürgönypózna jaj, de magos, közepébe’ a porcelán, jaj, de poros, rá van csavarintva az a kutya derót, akármilyen magos, leadja a szót. Az azonosulás (ön)ironikus, „populáris regiszter”-ben szólal meg itt, leválva minden hivatalosnak vélelmezhető megszólalásról. Mutatja a nem szegediek szegedivé válását, s – egyáltalán nem mellékesen – az eliten kívüliséget. Összetettebb (s bizonyos értelemben árulkodóbb) a másik standard darab: Országúton hosszú a jegenyesor, hosszú a jegenyesor hazáig, csizmám sarka százszor is lekopik odáig
