Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 6. szám - Géczi János: Zárótársulás; Számít rám… (versek)
12 Géczi János Zárótársulás Először a fű mondta azt, hogy fű. Majd a völgy szólalt meg, azt állítva, hogy völgy. Az aljnövényzet, a tavaszi aspektusában, a medvehagyma, a csillagvirág, a különböző keltikék, a sárga szellőrózsa és az elegáns Galanthus nivalis. Köztük az időtévesztő Bradysia lutaria, gombalégy, s a szerelemtől megkótyagosodott örvös galamb. A rügyekkel telt bükkös és a medrébe hosszában befekvő patak, amelyről, hogy kimondta, patak, nem lehet többé azt mondani, hogy puszta víz. Ha fútt a szél, fútt a szél. Érkeztek az önmegnevező cirrusok, cumulusok, a hegyoldal, a csúcs a sziklakinövéssel, a mindenség, amelynek nincs szüksége teremtőre, sem népes, zsibongó istencsaládra. És ha a messziről jött szél fútt, a messziről jött szél fútt. Egyik görög jósda bejáratáról orozták el a felszólítást, mindegyikükbe bele volt vésve, hogy ismerd meg önmagad. Mindegyikben a ligetben épült templomban örökké lobogó fény lángol. Mindegyikben ott a világ köldöke. Mintha Homérosz beléjük írta volna Apollón-himnuszát. Az öröklét lenne mindez, amely megmutatja magát a múló pillanatban? Hiszen a kígyót máshol rothasztotta el a föld. A háborút itt csak megjósolták, s az más kontinensen zajlott s végződött be. A kérdésre adott válasz mindenkor érthetetlen maradt, s csak az idő világosította meg, miként a fény a diógerezdet, ha megtör a csonthéja.
