Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 5. szám - Szeberényi Zoltán: A lélek hossza avagy A költő tudománya (Tőzsér Árpád: A lélek hossza. Tanulmányok, kritikák, esszék, jegyzetek)
126 regényének összevetése sokáig foglalkoztatta a magyar irodalomtörténészeket. A vita akörül folyt, hogy hatott-e Musil műve Ottlik regényére. Tőzsér meglepő konklúzióra jut ebben a kérdésben is. Szerinte az író átírta, szinte továbbírta a Törless iskolaéveit anélkül, hogy Musil művét ismerte volna. Ottlik regénye a maga poétikai sajátosságaival, újszerű formai megoldásaival forradalmi változásokat gerjesztett a magyar prózapoétikában, főleg az ún. nyelvkritikai retorika elterjedését segítette elő, fő ihletője volt a „Péterek irodalma” létrejöttének. Szerzőnk ebben az írásában az etimologizáló hajlamait is felvillantja. Szerinte Ottlik protestáns ősei Csehországból, még a huszitákkal együtt kerültek az egykori Felső-Magyarországra, Ozorócra. Innen a család nemesi előneve: Ozoróczy vagy Felsőozoray. A felvidéki kötődés nyomát véli felfedezni a katonaiskola növendékeinek mély protestantizmusában is. Az Ottlik nevet pedig a szlovák otlk-ra vezeti vissza, ami eredetileg földbe verendő cölöpöt, átvitt értelemben pedig „püfölhető” áldozatot is jelent. Tőzsért irodalmon kívüli témák is foglalkoztatják. Őszinte elismeréssel és megelégedéssel ismerteti Jozef Tancer Rozviazané jazyky ( Megoldódó nyelvek ) című kitűnő, hézagpótló könyvét, amelyben a szerző az osztrák–magyar és a későbbi, csehszlovák éra Pozsonyának nyelvhasználatát elemzi. Tőzsér elsősorban a szlovák–magyar viszony terhes történelmi örökségként ránk maradt feszültségének oldódását elősegítő műként üdvözli Tancer munkáját. A szlovák–magyar viszony az egyik motiválója a Tornácok és poklok című írásának is, amelyben széljegy zeteket fűz Molnár Imre Esterházy János élete és mártírhalála címen megjelent monográfiájához. Kiemeli a szerző elhivatottságát és felkészültségét, amellyel tájékoztatja a magyar olvasókat a sokáig tabuként kezelt, szőnyeg alá söpört Esterházy-kérdésről. Ez a téma mindmáig egyik neuralgikus pontja a szlovák– magyar viszonynak. Lényegében ehhez a témakörhöz kötődik Daniela Kapitáňová Samko Tále álnéven írt Kniha o cintoríne (Könyv a temetőről) című regényének és Ľuboš Dojčan ugyancsak álnéven (Koloman Kocúr) jegyzett Apáka a Mamáka ( Apáka és Mamáka) című ironikus prózájának kritikája is. Lehangoló, hogy mindkét író csak ütődött, félkegyelmű szereplővel meri kimondatni a történelmi hitelességű, valós tényeket, jegyzi meg a könyvekről Tőzsér. Az igaz barátság és empátia remek példája az Egy igaz ember igaz könyvéről című elemzés, amelyben az egykori gimnáziumi osztálytárs, Erdélyi Géza Hűség címen megjelent regényes önéletrajzát ismerteti Tőzsér, és főként a nyugalmazott református püspök emberi tartását, bátor helytállását, nemes jellembeli tulajdonságait méltatja. A kötet harmadik, Köszöntések és végső tiszteletadás című része kortársi élet művek számbavételét, laudációkat és nekrológokat tartalmaz. A hazai „Lászlók irodalmáról”, azaz Koncsol Lászlóról, Cselényi Lászlóról, Dobos Lászlóról, Tóth Lászlóról olvashatunk emocionális hangoltságú, de tárgyilagos elemzéseket.
