Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Gyertyán, akác, cédulák (Buda Ferenccel Pál Sándor Attila beszélget)
5 Gyertyán, akác, cédulák Buda Ferenccel Pál Sándor Attila beszélget Buda Ferencet nem kell bemutatni, különösen a Forrás olvasóinak nem. A kezdetektől, tehát immár több mint 50 éve a folyóirat körül gravitál, miközben jelentékeny költői életművet hozott létre. Ennélfogva az elmúlt évtizedekben sokat is nyilatkozott pályájáról, verseiről, született róla két monográfia, s ő maga is körbejárta saját forrásvidékeit, például a Világ, világom című prózai munkájában. Természetesen nem volt kérdés, hogy a lap megújulásának alkalmából készüljön beszélgetés Feri bácsival (bocsáttassék meg nekem, végig így szólítom az interjúban), némi fejtörést számomra inkább ez a jól dokumentáltság, bőbeszédűség nélküli feltérképezettség okozott. Nem nagyon beszéltünk versekről, költészetről, az 1956-os forradalomról és az azt követő megtorlásokról – annál többet életről, emlékekről, elhunyt pályatársakról és barátokról. – Készülvén erre a beszélgetésre sok interjút elolvastam, ami Feri bácsival készült, s sok közülük – természetesen – a versekre fókuszált, bőven idézgetve belőlük, keletkezésről, háttérről, megfontolásokról, inspirációkról, egyebekről tudakozódva. Szerintem mindig furcsa, amikor egy költőnek a saját verseiről kell beszélnie... – Csakugyan furcsa. – ...vagy amikor komplett, lekerekített értelmezésekkel szembesítik. – Akkor meg mond valami hülyeséget. – Bertók László mondta egy dokumentumfilmben, hogy számára a versről való beszéd mindig egy-két emelettel lejjebb van, mint maga a vers. – Jó esetben! Vagy inkább a vers van mindig annyival feljebb. – Ismeretes Feri bácsi debreceni gyermek- és ifjúkora, e vidék és város meghatározó jelentősége. A későbbiek során, amikor már másutt éltek, felvetődött-e valaha, hogy visz szatérjenek Debrecenbe? Mégiscsak az a vidék volt Feri bácsi szűkebb pátriája, szülőhazája, s aztán különféle kanyarok után Kecskemét és környéke lett a tartós letelepedés helye. Nem ritka dolog, hogy az ember végül nem ott találja meg a számítását, ahol született, különösen manapság, de már volt ekképpen a huszadik században is, s a visszavágyódás maga nemkülönben egy természetes dolog. – Voltaképpen azért nem merült ez fel a későbbiekben, mert nem olyan szépszerével mentünk el Debrecenből. Nem kaptam pályát, holott még középiskolásként az Alföldben debütáltam, s úgy gondoltam, miután letöltöttem az egy esztendőnyi penitenciámat, hogy majdcsak közölnek, akár az Alföldben, akár a megyebeli napilapban.
