Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Gyertyán, akác, cédulák (Buda Ferenccel Pál Sándor Attila beszélget)
6 – Logikus lett volna. – Az lett volna, de végül nem lett belőle semmi. Nem azért, mintha le lettem volna tiltva, de mégiscsak volt rajtam valamifajta bélyeg, ami miatt óvatosabban viszonyultak hozzám arrafelé. Túl óvatosan. Senkit nem vádolok ezért személyesen. Úgy gondoltuk azután, amiben persze volt egy jó adag illúzió is, hogy ha elmegyünk abba a nagy Bakonyba, amit ugyan nem Párizsnak hívnak, csak Pestnek (pé-pé), ott nem kukkereznek majd annyira közelről, mint ahol majd’ mindenki ismer. Ez be is vált. Igaz, hogy az egzisztenciánk, a sorsunk nem volt olyan nagyon fényes, hiszen segédmunkásként dolgoztam, viszont publikálták a verseimet. A Kortárs is közölt, az ÉS is, s amikor az Új Írás megindult, akkor viszonylag rendszeresen hoztak le tőlem verseket. – Arra is gondoltam Debrecen hívása, vonzása kapcsán, hogy nem csak közvetlenül az ’56-os események és a büntetés letelte után, hanem akár már jóval később, a későbbi évtizedekben sem vágyódtak vissza? – A visszavágyódást kielégítettük azzal, hogy időnként az unokákkal hazalátogattunk, amikor a szüleim még ott éltek. Hála istennek sokáig éltek – ott is, és egyáltalán ezen a Földön. Debreceni látogatásaink akkor ritkultak meg véglegesen, amikor Tiszakécskére költözvén a szüleimet is odatelepítettük. Ott is fejezték be az életüket. Apám nem akart eljönni, anyám viszont repesett. Mindketten kilencven felé jártak, s anyám boldogan kezdett ott egy új, egy más életet. Apám is belerázódott végül. Velük együtt végül elmaradoztunk onnan, bár rokonok, barátok, jó ismerősök maradtak, vannak is még. – Szóba került Budapest, ahol három évig éltek. Ez, ha jól értem, nem volt a legfelhőtlenebb időszak. – Könnyelműség volna egyértelműen megítélni. Az irodalmi pályám újrakezdése szempontjából jó volt, hasznos volt, egyebekben viszont rendkívül fárasztó. Fent laktunk a második kerületben, a Szemlőhegy utca 5. szám alatt. Ez az úgynevezett Káder-dűlő volt. Kicsit feljebb laktak Juhász Feriék, még feljebb Illyés Gyula, Weöres Sanyika, Rónay Gyuri bácsiék. Az egy négyzetkilométerre jutó írók száma itt volt a legnagyobb talán. Innen nekem naponta ki kellett járnom Újpestre, a Nyár utcába, a Chinoin Gyógyszergyárba. Ez elég fárasztó volt, de nézd, huszonévesen az ember, ha csak agyon nem vágják, nagyon sok mindent kibír. – S ha már a visszavágyódásról volt szó az előbb: később Pestre sem vágyódtak vissza? – Nem beszélek többes számban, mert a feleségemben több maradt az ezen időszak iránti nosztalgiából, mint bennem. Azzal párhuzamosan, ahogyan ez a nagyvárosi életforma, beleértve a zsúfoltságot, a közlekedést meg ilyesmiket, az idők során még egyre jobban felgyorsult, egyre ziláltabb lett, úgy csökkent ben-
