Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 5. szám - Lengyel András: Az értelmiségivé válás cselédlépcsőjén I. (Szegedi főiskolai éveim – lapok egy önéletrajzból)
53 fogva. Megírásuk módja a legnagyobb elnézéssel ítélkezve is legföljebb közepesek. A tanszék oktatója volt, adjunktusi beosztásban, a főiskola egyik legbutább, legendásan korlátolt figurája, Elekes Mihály. Ő korábban Kecskeméten dolgozott, gimnáziumi igazgatóként, majd – ha jól tudom – a főiskolára, a „téó”-ra került, s csak onnan, egy elhibázott döntés következtében helyezték át az irodalom tanszékre, oktatónak. Nem tudta megszerezni a bölcsészdoktori címet, ezért elvégezte a jogot, s amikor végre jogi doktor lett, a tanszéki névtáblájára azonnal körcímkét ragasztott, amelyre tintával ráírta: Dr. Az irodalomhoz nem értett, ezt nem érdemes cifrázni. Nem publikált, nem is lett volna értelme, számára az irodalom Ady vérbaját jelentette, ekörül ragadt le. Oktatói léte a kontraszelekció élő megtestesüléseként érthető meg. Egyetlen pozitívumát lehet megemlíteni, bizományi könyvesként könyveket árult a tanszéken. Az irodalomoktatás szerencsére nem rá épült. Az érdemi előadásokat számunkra Pálmai Kálmán tartotta, aki – főiskolai tanár címmel – csak másodállásban dolgozott itt. Főállása a kulturális minisztériumban volt, ott hosszú ideig főosztályvezetőként fungált. Jó képességű, fölkészült irodalmárként ismertem meg. Esze, jovialitása kellemes tanárrá tette, lehetett tőle tanulni. Szemináriumai is hasznomra váltak. Nem különösebben sokat, de rendszeresen publikált, neve is forgott az irodalomtörténészek között. (Ha jól emlékszem, a Magyar Irodalomtörténeti Társaságban is vezető szerepet játszott egy időben.) Olykor helyére tette Elekest is, bizonyos adminisztratív marhaságokkal szemben megvédett bennünket. Engem, azt hiszem, kedvelt, később főosztályvezetői minőségében segített is valamilyen problémám megoldásában. Velünk egy időben kezdte főiskolai pályáját, tanársegédként, a szombathelyi kötődésű Lőrinczy Huba, akit utóbb barátomnak is vallhattam. (Életét, habilitált egyetemi tanárként, a szombathelyi főiskola tanszékvezetőjeként fejezte be, tüdőrákban. Az egyik legjobb, legalaposabb Márai-szakértő lett, alapos könyvek szerzője.) A mi időnkben még nem doktorált le, előzőleg az egyik szombathelyi középiskolában tanított, nagy óraszámban, de tanárként is, irodalomtörténészként is kiváló képességekkel rendelkezett. Minden óráját komolyan vette, nagyon fölkészült, összefogta, jól irányította a szeminárium munkáját. (Én, azt hiszem, Morus Tamásból referáltam nála.) Szegedi éveiben már jelentek meg írásai, jól megírt, alapos kritikákat publikált például az Irodalomtörténeti Közlemények ben. Nagy színházrajongó volt, egyszer, már nem tudom, milyen főiskolai program keretében Pestre is elvitt bennünket, ahol nemcsak a bölcsészkarra jutottunk el, de a színházba is. Vagy a Ki lesz a bálanya? című Csurka-darabot láttuk ekkor vele, vagy egy másikat, amelyben a Latinovits–Ruttkai-párosnak kellett volna szerepelnie, de az előző előadáson Latinovits valami balhét csinált, s amikor az általunk megnézett előadásra került a sor, helyére (talán) Bárdy Györgynek kellett beugrania. (A két színházi élmény közül az egyik – nem tudom már, melyik – a történész tdk programja keretében realizálódott.) Hubával, mint kiszes, az egyik évben közös fölvételi bizottságban is
