Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 5. szám - Guzel Jahina: Szerelvény Szamarkand felé (Soproni András fordítása)
20 szottyant volna rá. Valamikor itt működött az úti könyvtár, s még zongora is állt benne, ám jelenleg egy csorba öntöttvas fürdőkád ékesítette (nyilván a fürdő- és mosodarészlegről cipelték át, aztán megfeledkeztek róla). A kád elég ostobán nézett ki az üres könyvespolcok és megfeketedett kandeláberek között. Gyejev elhúzta a száját, de a vagont elfogadta. Utasítást adott, hogy szaggassák le a gobelineket, a francba velük, a kandelábereket verjék le. A fülkékbe az elegáns pogy gyásztartó hálók helyébe második és harmadik fekhelyszintet szereltetett. A kádat meghagyta. Megpróbált igényelni hozzá egy vaskályhát is, hogy a gyerekeknek lehessen mosdóvizet melegíteni, de leburzsujozták, így aztán a melegvíz-ellátás ötletét egyelőre félretette. A következő vagonra másnapig kellett várni, Krasznaja Gorkából vontatták ide, ahol négy esztendeje vesztegelt a fűtőház valami eldugott zugában. Gyejev ránézett az új zsákmányra, és elfutotta a méreg. Nem akármilyen vagon volt az, hanem úti templom. Nyilván azért is porosodott ilyen sokáig félreállítva, mert egyelőre nem sikerült kieszelni, hogyan lehetne átalakítani a szovjet szükségleteknek megfelelően. A kupoláról, mondjuk, le lehet szerelni a megzöldült bronzot, az oltárt szét lehet szedni. Hanem mit lehet kezdeni a vörös szemöldökíves, boltíves ablakokkal? Hát a tető alatt a pártadísszel? De Gyejev ezt a kocsit is elfogadta. Egyetlen előnye volt, hogy tágas. „Hány sor priccset tegyünk bele?” – kérdezte az ácsbrigád vezetője, ahogy tiszteletteljesen szemügyre vette a magas mennyezetet. „Legyen három!” – legyintett Gyejev. Befért volna talán négy is, de hátha a gyerekek félnének felmászni a legtetejére. A konyhavagont pár nappal később vontatták be valahonnét Szimbirszk környékéről. Afféle kerékre állított zömök ládaféle volt, amit gyalult deszkából építhettek sebtében, később aztán gyalulatlannal javítgattak, furnérral foltoztak. A tetőablakból cifra díszítésű kémény ágaskodott. Azt mondták, a szimbirszki külső vágányokon tizenkilenc óta jó sok efféle ócskaság vesztegel, aminek Gyejev hasznát látta volna, de nem volt rá idő, hogy odautazzon ellenőrizni. Végül szétrendeztek egy Moszkvából érkezett személyvonatot, és öt vagont hozzácsatoltak Gyejev szerelvényéhez, amelyet a sokféle szín és forma okán a pályamunkások már elkereszteltek „gyöngysornak”. Csupa agyonbagózott, összeköpködött fekvőpolcos vagont kapott, amelyek használhatóvá tételéhez nem ácsmunkára volt szükség, hanem alapos takarításra. Csakhogy Gyejev addigra annyira elgyötörte az állomásfőnökséget a követeléseivel (ráadásul mindent „azonnal!”, „haladéktalanul” és „vita nélkül” követelt), hogy a takarítószemélyzetet megtagadták tőle. Erre köpött egyet, fogott néhány vödör vizet, és nekiállt, hogy saját kezűleg mosson fel. Ekkor jelent meg az a nő. Gyejev épp hason csúszott a vizes padlón, és a rongy gyal igyekezett kikotorni az ülések alól a szotyolahéjhalmokat, amikor közvetlenül az arca előtt megjelent egy pár tompa orrú gyalogsági bakancs. Feljebb emelte a
