Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Ferencz Mónika: Kávézás Nemes Nagy Ágnessel (Nemes Nagy Ágnes hagyományának újra- értelm ezése a nőirodalomról és a nőiségről való megszólalásai tükrében)
54 meg a női aktivisták az alapvető lépéseket az egyenrangúság felé. A legutolsó korszak (female phase), amely az 1920-tól kezdődő időszakot jelöli, pedig az első antitézise, ebben az időszakban születik meg az az irodalom, ami az addig férfiak által meghatározottal szembemegy a különböző női témák, szemléletmódok és írói eszközök beemelésével. Érdekes művészettörténeti kérdés persze az is, hogyan alakulhatott volna ki az irodalom, ha csak – főként – női résztvevői vannak: mondjuk, ha egy lakatlan szigeten egy női társadalom tagjai írni kezdenek. Véleményem szerint viszont lényegtelen, hogy a férfiak által meghatározott irodalomhoz úgy viszonyul a női, hogy alkalmazkodni próbál hozzá vagy teljesen ellentmond neki, hiszen mindenképpen hozzá méri magát, így attól eredeztetve határozza meg saját helyét a kánonban. Mindez nem feltétlenül azt jelenti, hogy nőirodalom nem lenne a férfi nélkül, vagy hogy az egyik a másiktól gyökeresen különbözhetne – hiszen az irodalmi hatások, mint erre majd később még viszszatérek, nem csak irodalmi közegből érkezhetnek –, viszont ez egy olyan állítás, amit el kell fogadnunk ahhoz, hogy megértsük és vizsgálni tudjuk a nőirodalom XX–XXI. századi alakulását. Természetesen nem Showalter megközelítése az egyetlen, vannak más kritikai megközelítésmódok4 is, amelyek szerint ugyanúgy megkülönböztethetünk férfi és női irodalmat, e kettő mellett pedig megfigyelhető egy közös „massza”, amelyikbe egyik sem sorolható be. Ilyen, amikor narratívaelemzéssel vizsgálják az irodalmi alkotásokat, különböző genderszempontok alapján. De vajon mit is tud saját nőiségünk hozzáadni egy szöveghez, és hogyan jelenik meg benne? Ugyanebben az interjúban NNÁ így válaszol, amikor erről kérdezik: „Szeretnék visszakérdezni: mit jelent egyáltalában az a fogalom, hogy női tulajdonság? Be kellene végre vallanunk, hogy saját magunkat talán még ismerjük valamennyire, de sejtelmünk sincs »a« nőről. Még most, a 20. század harmadik harmadában is valahol ott tartunk, mint a botanika Linné előtt – leíró fokon. Vonatkozik ez még az irodalomra is. És tulajdonképpen, amikor ma női tulajdonságokról, jellemvonásokról ítélünk, kizárólag a mostanáig megszerzett tapasztalatokra építünk, és ez alig több, mintha egy majdani tudományos kutató az angolai rabszolgák ismeretében vonná le következtetéseit »az« emberről. Bizonyára sok megállapítása helytálló lenne – az embernek két szeme van, két lába, artikulált beszédre képes... De rengeteg tévedése is. Hogy »az« ember fekete és analfabéta... A nők köztudatban élő, a jelenből általánosított képében tulajdonképpen csak a biológiai tulajdonságok helytállóak és időállóak, a gyorsan változó társadalmi tulajdonságok kevésbé. Amikor ma, egy adott történelmi, ▼ 4 Kérchy Anna: A nő nyelvet ölt. A feminista narratológia dilemmái és a korporeális narratológia lehetőségei. JATE Press, Szeged, 2018.
