Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Ferencz Mónika: Kávézás Nemes Nagy Ágnessel (Nemes Nagy Ágnes hagyományának újra- értelm ezése a nőirodalomról és a nőiségről való megszólalásai tükrében)
53 már ragaszkodunk a fogalomhoz, túlhaladott, befejeződött. Alapja és forrása az a megítélés volt, amely még külön, megkülönböztető mércét alkalmazott a nők számára – a többi között az irodalomban is. És ha már a jelenben túlhaladott, anakronisztikus ez a fogalom, sokszorosan annak tartom a közeli és távoli jövőben, amikor a nők végre valóban elfoglalják a helyüket az irodalomban.”2 Egyáltalán nem meglepő, hogy NNÁ válaszában távolítja magától a nőirodalom kérdéskörét, hiszen jól érzi, a megnevezés már önmagában azt feltételezi, hogy van egyfajta norma, ami az irodalom, és ez az irodalmiság alapját adja, ezért felvetődik, hogy az ezzel szemben elhelyezkedő irányzatokra, stílusokra, megszólalásmódokra másképpen kellene tekinteni, mintha a nőirodalom helyett azt is mondhatnánk, anti irodalom vagy anti férfi irodalom. Hasonló kérdés ez, mint a női szerző, írónő és költőnő megnevezések közötti különbségek, amely látszólag jelentéktelen problémának tűnhet, valójában viszont ahhoz, hogy értsük, miért van szükség a megfelelő szóhasználatra – csakúgy, mint az irodalom günokritikai olvasatára –, érdemes túllépni az elsődleges olvasaton, miszerint a nőirodalom meghatározás fölösleges, hiszen izolál azzal, hogy már csak megnevezésében is ellentétezi a férfit, ami Nemes Nagy Ágnes számára is vélhetően rossz szájízt okozott. Nem tartom valószínűnek, hogy NNÁ-nak lehetősége lett volna arra, hogy jobban elmélyüljön a nőirodalom kérdéskörében, és ezáltal távolabbról tudja azt szemlélni, főleg, hogy nagyjából ugyanannak az évtizednek a végén, amikor ez az interjú elkészült, jelent meg Elaine Showalter Toward a Feminist Poetics3 című könyve, amelyben lefekteti a günokritika alapjait, és ezzel beindítja a máig tartó diskurzust a nőirodalomról. Showalter a saját könyvében korszakokat határoz meg, és még az ő leírása szerint is eljut az olvasó arra a pontra, hogy a női irodalmat a kezdetektől a férfi irodalom határozza meg, a különbség annyi, hogy Showalter képes ezt a gondolatot még tovább vinni, egészen addig, amikortól már nem is tűnik olyan lényegesnek, hogy mi a nőirodalom valódi origója. Vegyük az „imitáció és internalizáció” korszakát, amit Showalter feminine phase-nek (1840–1880) nevez. Ez azt a folyamatot írja le, amikor a női írók elkezdenek a férfi irodalom elvárásai szerint írni, legtöbbször álnéven, hogy így legyen esélyük a kánonban maradásra. Az ebben a korszakban alkotó nők minden írói eszközt a férfiaktól tanulnak el, akik az irodalmat egészen odáig meghatározták. A következő korszak (feminist phase, 1880–1920) már nem is annyira az irodalomról szól, hanem sokkal inkább a politikai mozgalmakról, sőt ezt a szakaszt még maga Showalter sem tartja esztétikailag lényegesnek. Ebben az időszakban születnek ugyanis a legfontosabb feminista kiáltványok, és itt teszik ▼ 2 Nők Lapja , 1970. 41. sz. Kötetben: Földes Anna: A nő szerepe: főszerep. Budapest, 1972, Szépirodalmi könyvkiadó. 3 Showalter, Elaine: „Towards a Feminist Poetics,” Women’s Writing and Writing About Women. London, 1979, Croom Helm.
