Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - Staar Gyula: Emlékezés Iványosi-Szabó Tiborra
122 vette. Őt ’57 tavaszán küldték „rendcsinálásra” az iskolába, és szinte idegenként volt jelen a testületben. Eredményes munkája jutalmául egy év után a megyei tanács elnökhelyettese lett, és jött a harmadik, aki helyettese volt, majd hat éven át regnált. Vele több, mint feszült volt a kapcsolatom. A kifogástalan szakfelügyelői vélemények és az országos bajnokságokon elért eredmények ellenére tavaszonként tudomásomra hozta: „most nem tudtalak eladni, de a jövő tanévben menni fogsz”. Végül őt menesztették. Így érthető, hogy növekvő gondjaim miatt egyre kevesebb időt szántam erre a szenvedélyre, és úgy éreztem, akkor illendő lelépnem, amikor még egy komplett országos bajnokcsapatot hagyhattam leendő utódomra. Így vettem búcsút ezen keserédes esztendőktől. Ma talán nem indokolatlan megemlíteni, hogy a fél évtizedes ügyködésemért egyetlen fillért sem kaptam, és igazgatóimtól soha egyetlen hivatalos elismerő szó nem járt érte. A csapatok tagjai szinte kivétel nélkül jó tanulók is voltak. Valójában nem kellett még csak az egyik szememet sem becsukni az osztályozások során. Azt felettébb sajnáltam, hogy 1964-ben nem lett a csapat országos bajnok. Igazán megérdemelték volna, csak egy minimális segítség hiányzott. Vakon reméltem, hogy a biztosnak ígérkező siker begyűjtésére lesz majd vállalkozó. Visszahúzódásom oka az előző mondatokból talán kihámozható. Csak az igazgatómmal való kapcsolatom következménye lehetett, hogy ’64-ben, bár a távozó történelem-szakfelügyelő engem javasolt utódjának, mást neveztek ki. Három évvel később az új igazgató már nem torpedózta meg az újabb lehetőségemet. A hat évvel későbbi távozásom igazi pályamódosítás volt. Ilyen döntések során mindenkinél több ok játszik közre. Túlságosan nyafogósnak fog érződni néhány további epizód felidézése. A Katona József Gimnázium a piaristáknak 1944–45-ben kifosztott, teljesen tönkretett, és még csak a minimális felszereltséggel rendelkező iskoláját örökölte. Két évvel később még ezt a minimumot is ott kellett hagynia. Néhány térkép kivételével semmiféle szemléltetőeszköz nem állt rendelkezésre. Első éveimtől kezdve rajzok, makettek készítésével igyekeztem a hiányok pótlásában nem is elsődlegesen segíteni, hanem inkább kezdeményezni. Így készült el a hajók, az eke stb. az ókortól az újkorig történő fejlődését bemutató makettek sorozata. Ezek mellett éveken át gyűjtöttem az iskola számára a régi pénzeket. Sikerült több száz darabos anyagot összehoznom, amelyben még késő római érme is volt. A pengő teljes sorozatát össze tudtam gyűjteni a szertelen infláció végéig. Egy régi iskolapadot a politechnikát végzőkkel sikerült átalakíttatni, és ebben összezsúfolva az első emelet zsibongójában az anyagot kiállítani. Talán még néhányan emlékeznek rá. Egy nagytakarítás során a makettek szőrén-szálán eltűntek. Ezen okulva az egyik iskolabál alkalmával kértem az igazgatót, hogy a ruhatárként szolgáló, félsötét emeleten lévő tárlatot vitesse valamelyik szertárba. Kinek kell az a kacat! – volt a válasz. Volt, akinek kellett. A következő hétfőn elszörnyedve kaptam a hírt, hogy a tárló üvegét betörték, az összes pénzt elvitték.
