Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - Staar Gyula: Emlékezés Iványosi-Szabó Tiborra
123 Ezek az események akkor csak a passzivitásomat eredményezték. Szakfelügyelőként mentesültem a szertelen túlórázástól, és lényegesen több időm maradt a szakmai munkára. Ezt a tevékenységet egyre jobban megkedveltem. 1972-ben azonban bevezették a középiskolákban a világnézetünk alapjai című tantárgyat, amit egyesek marxista hittannak neveztek. Ennek ellenőrzését a történelmet felügyelők nyakába varrták. A következő év tavaszán a megyei tanács osztályvezetője feltett egy váratlan kérdést. A megyei levéltár igazgatója nyugdíjba ment, nem vállalnám el az intézmény irányítását? Egy hét gondolkodási időt kértem. Közel két évtizedes szakmai gyakorlat volt mögöttem, negyvenéves fejjel egy új lehetőséget kínáltak fel. A dilemma igen nagy volt. Felidéztem, hogy egyetemista koromban mind a tanítás, mind a kutatás igen csábított. ’56 miatt a kutatási lehetőség elesett. Ráadásul felizzott a levéltárral kapcsolatos korábbi élményem. A második év elvégzése után elhatároztam, hogy elkezdem szakdolgozatomhoz az anyag gyűjtését. Bementem a megyei levéltárunkba, és 1848–49-es iratok olvasásába-vizsgálatába kezdtem. Két héttel később az igazgató megkérdezte, nem volna kedvem egy hónapon át a levéltárban dolgozni? Vékonypénzű egyetemista létemre a döntés nem lehetett kétséges. Az itt történő munka és beszélgetések során feltárult előttem nemcsak az ottani rendkívül gazdag török kori kincs, hanem egy héten át részt vállalhattam a kalocsai érsekség csodálatos levéltárának a „gondozásában” is. A későbbi években gyakorta felkerestem egykori kedves „kollégáimat”. Az osztályvezetőnk valószínűleg maga sem sejtette, milyen ajánlatot tett. Csak hónapokkal később tudtam meg, hogy az ország legmostohább körülményei között lévő levéltárának nyűgét vállaltam. Negyedszázaddal nyugdíjazásom után már hálával tartozom a rendkívüli kihívásért. Talán hatan-heten voltunk, amikor becsöppentem. Kezdetben csak egyetlen felkészült muzeológus segítette munkámat. Harmincon felüli volt a munkatársak száma, amikor távoztam. Két évtized után sikerült felépíttetni az ország akkori legszebb levéltárát. A fiatalok iránti bizalmam itt is kamatozódott. Csaknem kivétel nélkül frissen végzett egyetemi és főiskolai végzettségű munkatársakat fogadtam. A nyolc-tíz történelem szakos közül később egy akadémikus lett, és nyugdíjazásom előtt – ilyen sem korábban, sem azóta nem történt egyetlen vidéki levéltárban sem – négy kandidátusi fokozattal rendelkező levéltáros ügyködött az intézményben. Mellesleg később mind a négy az MTA doktora lett. A ti aranyaitok nem devalválódnak, én is örömmel idézem fel a sikereitekhez vezető eseményeket! Kecskemét, 2021 áprilisában Iványosi-Szabó Tibor
