Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - Brunner Attila: Az első városi közkertek Kecskeméten és környékén I. (Szempontok az alföldi parkok kutatásához)
102 gokhoz igazodtak. Kecskeméten és a két beltelkes szerkezetű Nagykőrösön a sejtes városszövet egyes teresedései alkalmasak lettek volna a fásításra, erre azonban nem került sor, csupán a kecskeméti Déllő-tó helyén 1834–1837-ben létrehozott sétatér (Gyenes-kert) esetében. A 19. században üdülésre, kirándulásra használt helyszínek a várostól távol feküdtek, és csak a század második felében megszaporodott építkezések kapcsolták őket össze szorosabban a várossal (nagykőrösi Cifrakert, kecskeméti Műkert, kiskunfélegyházi Lövölde-kert). Több ilyen kert a városmagtól távol elhelyezett vasútállomás felé vezetett (ceglédi Gubody-kert, kecskeméti Vasútkert, kiskunfélegyházi Malom-kert terve). Az új parkok addig beépítetlen területeket foglaltak el, és kijelölték a városrész további fejlődésének kereteit, a ceglédi Gubody-kert és a kecskeméti Vasútkert létesítése komoly szabályozási munkákkal járt együtt. A dualizmuskori közparkok felé már egyenes, szabályozott utcák vezettek, a 20. században lassan körbenőtte őket a város. A parkok tehát leginkább a külső övezetekben találhatók, ezért környékükön a 20. század elejétől jellemző volt a családi házas, kertvárosias jellegű, ma is meghatározó beépítés. A kertkompozíciók előzményei az alföldi kertek esetében nehezen találhatók meg, s ennek szintén történelmi okai vannak. A 18. században, a töröktől visszafoglalt területen a nyugat-európai kertkultúra nem honosodott meg: míg a franciakertek gyorsan elterjedtek, elsősorban a Bécshez közelebb álló területeken, addig az alföldi régióban nem jelentek meg.29 Előzmények hiányában a tájképi kert megjelenése is igen késői fejlemény a területen, mivel itt – a török korszak alatt megerősödött önigazgatás és a földbirtokosként is fellépő mezővárosi testület miatt – a főnemesi réteg nem volt jelen. A nemesség természetesen nem teljesen hiányzott a mezővárosi társadalomból, de szerepe és súlya jóval kisebb volt, mint másutt, a térségben ezért igen kevés a kastély. A kastélyok (és mintájukra a kúriák) olykor hatalmas, tájképi magánkertjeit a kataszteri térképen és néhány képes levelezőlapon dokumentált abonyi példák szemléltethetik, Nagykőrösön pedig a kisnemesi porták magánkertjeit képezték ki hasonlóan. Az egyházi tájkertek hatásával azért nem lehet számolni, mert a közelben nem voltak püspöki vagy érseki kertek (mint Egerben, Veszprémben, Kalocsán). Ezek egyébként a város polgárai elől elzárt területek maradtak (Veszprémben 1891-ig, Egerben 1919-ig, Kalocsán a terület egy része máig), bár kezdte körülvenni a város. A nem nyilvános kertek közé tartoztak az igazgatási, oktatási intézmények kertjei is (Kecskeméten a piaristák kertje és a Rudolf lovassági laktanya kertje, Kiskunfélegyházán a régi városháza kertje, a Kiskun kapitányház és tömlöc kertje, illetve a Görögház kertje). Nem ismeretes, mennyiben nyújtottak mintát, ▼ 29 Zádor 1983, 7.
