Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - Schranz Áron: „S ön ezt a sáros országot Tündérlaknak hívja!” (Bácska-toposzok Papp Dániel Tündérlak Magyarhonban című elbeszélés-ciklusában)
67 nyitott látásmódja (Kovács Krisztina, A modernség helyei a magyar irodalomban = A genius loci. Irodalom és építészet, szerk. Kollár Árpád – Tamáska Máté, Budapest, Martin Opitz, 2019,) is előhívhatja az olvasóban „a fölszín alatti Bácska” képzetét. Miként arra már utaltunk, ez a tényező a kötet nyitónovellájában (A zsárkováci tölgyek) is cselekménykonstruáló szereppel bír, legmarkánsabban azonban a ciklus utolsó, A csúnya Euthym című elbeszélésében jelenik meg. 31 A történet címszerep lője, az előnytelen külsejű ortodox kispap, Euthym előbb ugyan határozott kosarat kap választottjától, a szép Nádiától, ám miután egy baleset következtében elveszíti jobb lábát – túllépve a racionalitás szabta korlátokon –, váratlanul mégis elnyeri a lány kezét: „Ekkor N á dia, a szigorú apa beleegyezésével, már Euthym mellett ült a lócán, és kerek fejecskéjét odatámasztotta a kinőtt vállra. S ők később együtt álltak az oltár előtt, szép kék és piros selymekkel letakarva, és fejük fölött megcsendült a lakodalmi harang, messze kis falvakba, régi jó barátoknak hirdetve, hogy az Isten a csúnya Euthymnek is adott feleséget. Mert ő valóban nagyon csúnya lehetett, ha az Isten ezért a kegyelemért elkért tőle egy lábat.” (Papp, Tündérlak Magyarhonban, i. m., 119–120.) Befejezés „Magam is elhülök kissé, hogy ezt leírom, de ideje, hogy a maga értékére devalváljuk azt a híresztelést, amelyet sikkes novella- és tárcairók terjesztettek el Bácskáról. Ideje, hogy megundorodjunk attól, hogy mások rózsákat szórjanak a mocsárba. Ideje, hogy lássunk. Látnunk kell ezt a kopár és mérges földet vigasztalanul, félszegen és meztelenül. Jöjjön egy iró, aki nemcsak adomákat mond a bácskai kedélyről, de valamit nagyot mer és akar. Itt ezer és ezer új tárgy várakozik rá. [...] Csehov legyen, aki a miénk, egy író, aki úgy lát, mint még senki, egy író, aki új és magyar” – olvashatjuk Kosztolányi már idézett, Alföldi por című publicisztikájában (Kosztolányi, i. m. , 381. ), melyben a szerző a régiót ideali záló/romantizáló irodalmi tendencia helyett32 egy – a hitelesség igényével fellépő – regény megalkotását szorgalmazza. Kosztolányi azzal, hogy az általa hamisnak ítélt Bácska-kép elterjedését adomázgató fővárosi íróknak tulajdonítja, illetve, hogy a már említett „bácskai por” kapcsán leszögezi, „az embernek csak két hétig kell pácolódni ebben a sajátos bácskai atmoszférában, hogy felfedezze ezt a különös elementumot” ( Ua .), mintha azt sugallná, hogy a régió realitását megragadó alkotások hiánya elsősorban a bácskai viszonyokban való járatlanság következménye lenne. Ugyan ▼ 31 Minden bizonnyal nem véletlen, hogy Papp ezt, a „fölszín alatti Bácska” realitását exponáló novellát helyezte a ciklus végére, ennélfogva ugyanis az elbeszélések alkotta struktúra ismételten összhangba kerül a prológus gondolatmenetével. 32 Felmerül a kérdés, van-e annak különösebb jelentősége, hogy ezeket a tendenciákat Kosztolányi kisprózai műfajokkal társítja (lásd „Magam is elhülök kissé, hogy ezt leírom, de ideje, hogy a maga értékére devalváljuk azt a híresztelést, amelyet sikkes novella- és tárcaírók terjesztettek el Bácskáról.” [Ua.]).
