Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - Schranz Áron: „S ön ezt a sáros országot Tündérlaknak hívja!” (Bácska-toposzok Papp Dániel Tündérlak Magyarhonban című elbeszélés-ciklusában)
60 és Bácska között), feltehetően nem véletlen, hogy beépítette gondolatmenetébe a századforduló táján népszerű toposzt. A „gascogne-iság” összetevői ugyanis lépten-nyomon megjelennek a régió korabeli irodalmi reprezentációiban, így többek között a Tündérlak Magyarhonban elbeszéléseiben is. „A vármegye »magyar Gascogne« -nevére meglehetősen rászolgált a múltban. Kedves, játszi nagyzolás, a pompa tüntetése, a vendégszeretet túlozása, nagyot mondás, csalafinta becsapás lépten-nyomon kisértenek” – olvashatjuk a Sáros vármegye monográfiája második kötetében (Tóth Sándor, Sáros vármegye monográfiája, II, Budapest, Franklin, 1910, 299.). A mono gráfia szerzője, Tóth Sándor a sárosiak mulatozásai kapcsán eleveníti fel a toposzt, illetve sorolja fel annak legfontosabb alkotóelemeit, adomák sorával hitelesítve állítását. Szemben pl. Herczeg „Gyurkovics-trilógiájával”, Papp elbeszélésciklusában nem jelennek meg a bácskai dzsentrik hivalkodó gesztusokkal tarkított, napokig, sőt akár hetekig is elhúzódó mulatozásai, a „gascogne-iság” legfontosabb velejárója, látszat és valóság sajátos kapcsolata20 ugyanakkor e szövegegyüttesben is hangsúlyos szereppel bír. A zsárkováci tölgyek narrátora hosszan értekezik a bunyevác nemesek nagyot mondásra való hajlamáról, ezzel összefüggésben a téralkotás általuk képviselt jellegzetes eljárására is felhívva a figyelmet: „De alapjában véve mindent szeretnek nagyítani e kék ruhás nemesek, a Sinitsek, Pataricsok, Kándicsok és Burkovicsok, valamint nejeik és leányaik, akik fejkendőben, de kesztyűsen és napernyősen járnak. [...] A nagyítást azonban nem csupán a saját viszonyaikra és élő vagy meghalt személyekre alkalmazzák a zsárkováciak. Ez erős fajt ugyanis mindig bőkezűség vezérelte. Ennélfogva pazarul ontják ők a nagyító jelzőket és névszókat a külvilág legkülönbözőbb tárgyaira is. Most például, míg sárga májusi tábláikkal még nem pompáznak a repceföldek, míg színeit nem gondolta ki a mező, csak kicsiny facsoportokat, rügyező gallyakat látni a falu körül; öt-hat fa van egy helyen jobbára csőszgunyhók vagy vályogból épült tanyák körül. De ezeket a facsoportokat úgy hívják a zsárkováciak, hogy » erdő « . Tagadhatatlan, hogy ebben van a legnagyobb nagyításuk.” (Papp, Tündérlak Magyarhonban, i. m., 14.) A belakott tér – a fantázia mozgósításával zajló – megkonstruálása nem mellesleg visszatérő motívum Papp életművében, A rátótiak már említett első fejezetében pl. a következőket olvas hatjuk a kisregény helyszíne, Duna-Rátót kapcsán: „[...] már nevét is egy falsumnak köszöni. Ugyanis, őszintén megvallva, Rátótnak semmi köze sincs a Dunához.” (Papp, A rátótiak, i. m., 2.) „[...] szóval minden kelléke megvan a parknak és a parkot mégis promenádnak hivják. Igy alakul át a promenád fogalma is Rátóton [...].” ( Uo ., 8.) „Ezt az urasági udvart nevezik a rátótiak parknak és most már tudjuk, hogy a parkot meg miért hivják promenádnak.” ( Uo ., 11.) ▼ 20 Lásd Mikszáth Gavallérok (1897) című kisregényét, a sárosiak „gascogne-i” magatartásának legfontosabb irodalmi rep rezentációját.
