Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - Schranz Áron: „S ön ezt a sáros országot Tündérlaknak hívja!” (Bácska-toposzok Papp Dániel Tündérlak Magyarhonban című elbeszélés-ciklusában)
61 A nagyotmondás mellett a „gascogne-iság” egy másik fontos összetevője, „a vendégszeretet túlozása” is megfigyelhető a Tündérlak Magyarhonban nyitónovel lájában, az elbeszélő ugyanis – „esztelenséggel határos költekező kedve ” 21 mellett – ezzel magyarázza Patarics Vince eladósodását: „És csak előnyére válik e törekvésnek az, ha az embernek olyan páratlan felesége van, amilyen volt Pataricsnak; olyan szorgos, törekvő asszonyság, aki megvetve költséget, fáradtságot, folyton süt és főz, gyümölcsöt párol, szárnyas állatokat öl, finom szörpöket likőröket és piskótatésztákat készít, és egyetlen ambícióját abban keresi, hogy minél többen és minél távolabbi ismerősök lakjanak jól az asztalánál. Éspedig a napnak legkülönbözőbb szakaiban, és sohasem tévesztve szem előtt azt, hogy legjobb, ha a vendégkoszorú ebédre hivatalos, de csak vacsora után búcsúzik el a szíves háziaktól.” (Papp, Tündérlak Magyarhonban, i. m., 14.) A „közmondásosan szíves” vendéglátás toposza Badics narratívájában is megjelenik – mindenekelőtt Szabadka, illetve a város lakosságának „több mint felét” érintő szállási életforma vonatkozásában: „legnagyobb élvezete a gazdának, ha vendégét megtöltheti, vagyis alaposan eláztathatja; hadd emlegesse meg, hogy Szabadkán járt! Vendég pedig sok és gyakran jár itt, sőt alig múlik el hónap, hogy néhány külföldi is meg ne fordúljon, főkép lóvásárok idején.” (Badics, i. m., 592.) Érdemes megjegyezni, hogy a régió Európaszerte híres, sok látogatót vonzó lóvásárai gyaníthatóan nagy szerepet játszhattak a bácskaiakkal kapcsolatos sztereotípiák széles körű elterjedésében. A vendégfogadás aktusa egyébiránt – miként az Badics etnográfiai leírásából kiderül – a módos bunyevácoknál jóval szerényebb körülmények között élő sokác közösség életében is komoly presztízsértékkel rendelkezett: „Míg a disznóhúsban tart, addig csak van jó falat; de azontúl, tavasztól őszig nem igen látnak húst. Ezért a mulatozás is kevesebb náluk, bár egyébként vendégszerető s jó szívű nép. Ha evés idején érkezik valaki hozzájok, a legszegényebb is asztalhoz erőlteti a vendéget [...].” ( Uo ., 603.) A „korhely” bácskaiak „Az egész világon tudniillik nincs olyan elrágalmazott vidék, mint a miénk. Az országban azt hiszik, hogy nálunk a társadalom legkülönbözőbb rétegei folyton isznak, s a bácskai ember még sétálni is úgy sétál otthon, ahogy Marienbadban szokott a fürdővendég: tudniillik poharat tart a kezében, és minden húsz lépés után iszik egy-egy kortyot. Haj, micsoda rágalom ez! És mégis milyen elterjedett. És mindez csak azért, mert Magyarországon még nem foglalkoznak eléggé a természettudományokkal. Különösen a geológiával. Rágalmazni ▼ 21 A Budapesti Hírlap szerzője Iványi István (a Szabadka Szabad Királyi Város története [1886, 1892] című monográfia szerzője) adataira támaszkodva írja a következőket a bunyevác etnikumot bemutató tárcájában: „Ezen elbizakodottságban, mely jellem vonása a bunyevácnak, leli magyarázatát az esztelenséggel határos költekező kedve is. A különben igénytelen és edzett bunyevác gazda fényűző lesz, ha azt hiszi, hogy reprezentálnia kell.” ( A bunyevácok , Budapesti Hírlap, 1892. november 18., 1–2.)
