Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - Kontra Ferenc: Hat vendég
25 Kontra Ferenc Hat vendég Kirekesztette a tolakodó külvilágot. Nem vágyott rá, hogy lemeztelenítse a lelkét, és komor önelemzésbe bocsátkozzon. Elhatározta, hogy bárkivel beszéljen is, a hangneme végig könnyed, enyhén gunyoros lesz, hiszen nincs más célja, mint elszórakoztatni magát úgy, hogy közben a nap lehető legtöbb óráját kitöltse. Úgy akart élni, mint bárki más, és mégsem hasonlítani másokhoz. Visszajutott a fülébe minden elejtett megjegyzés. Rosszulesett neki, miért gondolja a környezetében mindenki azt, hogy az örökség csak úgy, érdemtelenül az ölébe hullt, és ezzel megpecsételődött a ház sorsa is, mert elhanyagolja. Azt már elfelejtették, hogy ebben a házban nőtt fel, és amikor ide költözött, az első dolga volt, hogy felújíttassa az omladozó homlokzatot. A falak barackszínt kaptak, a keretekbe akvarellek kerültek, a ház az otthonává vált. Még sohasem érezte magát ilyen szabadnak, mint amikor az erkélyt is berendezte a saját elképzelései szerint. A hosszú, fedett teraszra keskeny, magas ajtók nyíltak, zsalugáterekkel. A belső ajtók felső részét pedig kétszárnyú, színes vitrázsablakok alkották. A külső részen a kisebb tárolók, szekrények, rakodópadok sort alkottak a fal mentén. Ezeket különféle dísztárgyakkal rakta tele, kisebb szobrokkal, vázákkal, ásványkődarabokkal. Olyan volt, mint egy állandó tárlat. Végre úgy alakíthatta ki a környezetét, hogy egy kis eredetiséget vagy éppen művészetet csempésszen minden szegletébe. Később már nem törődött vele, mit gondolnak róla, és arról, hogyan bánik a házzal. Már az ő otthona volt. Belefogott a kert rendbehozatalába. Voltak régi fák, bokrok, virágok, melyek túléltek több évtizednyi gondozatlanságot. Amit tudott, megmentett. Örült a datolyaszilvának, nagyon magasra nőtt, a narancssárga termésektől feldíszített fának tűnt, ládákba szedte a gyümölcsöket még a fagyok beállta előtt, és érni hagyta, hasonlított az eljárás a naspolya érleléséhez, mindkettőt hagyni kellett pihenni. Igénytelen fák voltak, év közben szinte semmi dolga nem volt velük. Amikor tavasszal kizöldült a fű, egy pávát vett, illett a ház szecessziós stukkóihoz; ahogy széttárta díszes tollazatát, olyan volt, mint egy élőkép, bearanyozta a környezetét, mint egy Klimt-festmény, az elegáns büszkeséget testesítette meg, őrt állt, mint egy házőrző. Minden vendég előtt tett egy körsétát teljes tolldíszében a tisztáson, hogy megcsodálják, és hogy figyelmeztessen. Bátran viselkedett, és a mérgező növények sem ártottak neki. A következő évben több zsáknyi Substrallal dúsított komposztot terített szét a kertjében, gyógynövényeket ültetett az ágyásokba, pontosabban ezt is csak folytatta, mintha a kertben minden valamikor régen, még a ház építésekor elkezdődött volna, ami a jázmin, a boróka, a rozmaring és a levendula vastag törzsén is látszott, a korukat sem lehetett megállapítani; de feltűntek ismeretlen növények
